Doszpod Béla

Angyali társaságban

biográf kiadó  | 1997  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  470 oldal

Libri Antikvárium
A mikrofon olyan, mint a szobrász vésője. Nem mindegy, hogy melyik végén áll az ember. Én csak tudom. Volt úgy, hogy én formáztam segítségével arcképet, s volt úgy, hogy az én portrémat faragták meg vele. Azt persze nem tudom megítélni, milyen anyag vagyok, de azt igen, hogy mit próbáltak meg kihozni belőlem. Az esetek túlnyomó részében semmit. Sablonkérdés, konfekció-koncepció, érdektelen érdeklődés: a lusta változat. Aztán egy szép napon nekem estek. Úgy istenigazából. Négyen. Béla és az ő angyalai. Körbejártak, felmértek, tanulmányoztak, elképzeltek. Felkészültek. De mindenekfelett kíváncsiak voltak rám. A velem készített beszélgetésben pedig hosszú idők óta először éreztem többnek magamat, mint anyagnak, és először éreztem fontosnak magamat mint lélek. Jólesett igazi mesterember kezébe kerülni. Béla újrafogalmazott és elgondolkodtatott magam felől. Hálás vagyok érte, és a többi 33 alannyal együtt ajánlom magamat mint tárgyat ebben a különleges kötetben, mely egyben kordokumentumává válik az életünknek. Mindannyiunk életének. Mert itt mindenkinek csak egy meséje van, és valahoz minden mese ugyanarról szól Geszti Péter
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 760 Ft

A termék megvásárlásával

76 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 22 cm
Kiadó biográf kiadó
Kiadás éve1997
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:470
BorítóPUHATÁBLÁS
Illusztrációfekete-fehér fotókkal
ISBN9639051225
Árukód6259294 / 5258466

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 760 Ft

A termék megvásárlásával

76 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat