A felejtés angyala

Deák László lírai termése egyre személyesebbé válik. A József Attila- és Füst Milán-díjas költő nem riad vissza az intimitástól, sok tekintetben a naplóírók szókimondó, vallomásos közlésmódját követi. Az öregedő férfi megannyi panasza, dohogása, ifjabb korszakára való visszarévedése, boldogság- és harmóniakeresése mellett megrázó a betegség és gyógyulás folyamatainak kérlelhetetlen kibeszélése. Persze, emellett sosem volt idegen tőle az ironikus hangvétel sem, új kötetében változatlanul kiaknázza lehetőségeit. Jól tudjuk, az elmúlt két-három évben fájdalmas veszteségek hosszú sora érte író- és művésztársadalmunkat, és ez természetesen a formálódó új művekben is nyomot hagy. így Deák sem tudta, bizonyára nem is akarta kikerülni a valóság kénytelen tudomásulvételének talán legkeményebb próbáját.