Damu Edina Mona

Damu Roland - Az igazság

art nouveau kiadó  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  352 oldal

Libri Antikvárium
Hiába fogadta óriási tapsvihar megannyi színházban, ahol tinédzserkora óta játszott, az ország a Jóban Rosszban című sorozatból ismerte meg Damu Roland arcát. A nevét pedig a bulvársajtó tette hírhedtté: viharos magánélete, hódításai, balhéi, alkoholproblémája, egy főzőműsorban látott dühkitörése, no és a katasztrófába torkolló viszonya Palácsik Tímeával megosztotta a rajongókat.
Tényleg megerőszakolta és bántotta kedvesét?
Noha a történet sokak szerint sántított, a bíróság négy és fél év börtönre ítélte, ebből három évet ült le állítása szerint ártatlanul. Brutálisan őszinte vallomásából kiderül, a rács mögött töltött időszak mellett voltak még hátborzongató periódusai életének, gyerekkorában sorozatban érték a traumák, verték, elhanyagolták, érzelmileg tönkretették.
Könyvében senkit sem kímél, pofonokat oszt és ad magának is, miközben igyekszik megválaszolni azt a kérdést: ki ő valójában. Damu Roland nem bűnbocsánatért könyörög, nem is magyarázkodik önéletrajza ugyanakkor mégis egyfajta magyarázat

"Elmúltam negyvenéves. Örömszínész vagyok. Ezt a könyvet a börtönben írtam magamról. Hatvan szerepet játszottam el. Most nem kívánok játszadozni. Húsz évig szinkronizáltam. Most a saját szavaimnak adok hangsúlyt.
Lehet, hogy sokan megbántódnak, sokan sértve érzik majd magukat. Senkit nem akarok bántani. Amit leírtam, az mind igaz, és úgy igaz, ahogy írva van.
Nem akarok senkit sem megbotránkoztatni. Ez a könyv nem egy jópofizós történet. Nem magyarázkodom, és nem kérem, hogy szeressenek.
Ez a könyv 18 éven felülieknek szól!
Ez nem véletlen!
Köszönöm Istennek, hogy írhattam.
És köszönöm a feleségemnek, hogy szeret és szerethetem!"
Damu Roland
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 855 Ft

A termék megvásárlásával

85 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:13 x 19 cm
Kiadó art nouveau kiadó
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:352
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9786155104510
Árukód6310849 / 5310021

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 855 Ft

A termék megvásárlásával

85 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power