Jancsó Béla levelezése I. (1914-1930)

Jancsó Béla az első világháború után induló fiatal erdélyi írónemzedék, a Tizenegyek (1923) egyik vezéralakja, pár évvel később pedig a Nyugat nagy reményeket ébresztő munkatársa volt. Mikó Imre feljegyzései szerint a Berzsenyiről, Kölcseyről, Kemény Zsigmondról írt esszéi/tanulmányai alapján Osvát Ernő a szellemi korváltást ígérő ifjabb nemzedék legjobbjai között tartotta számon. Egy korszerűtlen korszellem megváltoztatásának igényével lépett fel akkor is, amikor a szegedi Ferenc József Tudományegyetemről hazatérve Kolozsvárt hozzálátott a kisebbségi magyar társadalom demokratikus önszerveződését célul tűző Erdélyi Fiatalok (19301940) értelmiségnevelő műhelyének megteremtéséhez. Kós Károly és Makkai Sándor küzdő- és építőtársukként becsülték, Tamási tőle várta az erdélyi magyar irodalom történetének a megírását.
Az utókornak végre fel kellett fedeznie, hogy bár az életmű torzóban maradt, Jancsó Béla levelezése egy nagy formátumú 20. századi magyar gondolkodót revelál, akinek kisebbségi helyzetben is messzire tekintő stratégiai elképzelései voltak, és az ezek megvalósításáért folytatott mindennapi küzdelmét maradandó érvénnyel tükrözi szerteágazó levelezése.
A kalandos sorsú levelezéshagyaték végre Cseke Péter gondos, körültekintő munkájának köszönhetően az érdeklődő olvasó kezébe kerül, s reményeink szerint az első kötetet még kettő követi.