Christian Jacq

Ramszesz 4. - Abu Szimbel úrnője

JACQ

európa könyvkiadó kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  376 oldal

II. Ramszesz fáraó, a fény fia a külső és belső ellenséggel, valamint az önmaga kételyeivel és emberi gyarlóságával vívott harcban felülkerekedve elnyerte Egyiptom trónját, szerelme, Nofertari kezét, a nagy hatalmú istenek jóindulatát, népe szeretetét, ellenfelei tiszteletét. Ám elnyerni valamit könnyebb, mint megtartani. Ramszesz tudja ezt, hiszen a győztest is újabb és újabb próbatételek várják. Hiába volt a véres kadesi csata, Egyiptom urának nem sikerült végleg megtörni a hettiták erejét. A szenvedélyes, féktelen ifjúból higgadt, bölcs férfivá érett Ramszesz azonban ezúttal okos stratégaként nem a fegyveres harcot, hanem a tárgyalásokat választja. Így lesz az egykori ellenfelekből szövetséges, amelyre annál is inkább szüksége van Ramszesznek, mert onnan éri támadás, ahonnan nem várja. Gyermekkori barátjával, diákkori társával, a zsidó Mózessel kell felvennie a harcot, aki sok-sok év után azért tér vissza a fővárosba, hogy népét kivezesse Egyiptomból. Minden eddiginél ádázabb küzdelem veszi kezdetét... Ramszesz csak Nofertarira számíthat, s hódolata jeléül két csodálatos templomot emeltet Abu Szimbelben, örök szerelmük jelképeként. De vajon Abu Szimbel úrnőjének a varázsereje és a maroknyi hűséges barát ébersége elegendő-e ahhoz, hogy megóvja Ramszeszt a rá leselkedő veszélyektől? Erre a kérdésre választ kapunk Christian Jacq pergő cselekményű, fordulatos, mesterien szerkesztett regényéből, ahol tökéletes egyensúlyban van a mesés és a valóságos, a fikció és a történelem, a szabadon szárnyaló képzelet és a tudományos tényanyag.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:376
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly614 gr
Sorozat JACQ
FordítóNagy Nóra
FormátumB 5 250 X 175
ISBN9789630794541
Árukód2055861 / 1084442

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat