Két csönd között

Az emberiség bizonyos serény, de azért elenyésző része már évezredek óta ír naplót. Olyat azonban, amelynek szövege a megírás utáni pillanatban máris a köz elé tárul, csak az utóbbi másodpercekben. Ezt hívják blognak azok, akik lusták arra, hogy magyar szavakat használjanak, amikor ott vannak azok a jó kis egy szótagos angol szavak, amelyek kimondása még egy kis sármot, bennfentes modernséget is kölcsönöz annak, aki ismeri és jó helyen használja őket. És blogot írni divat. ......Nagyon sok részletét ismeri majd meg az olvasó annak a világnak, amely körülvesz, és annak, ami a fejemben forog. Külső és belső dolgokat. Kedves ismerősök leszünk. Barátok. Ígérem. Sokat fogunk együtt nevetni, töprengeni, néha talán vitatkozunk is majd, és örülünk, ha egyetértünk valamiben. Valahogy úgy, ahogy a minden este beszélgetni összejáró barátok szoktak. Milyen nagy luxussá is lett ez mostanság! Szinte senki nem engedheti meg magának, hogy hetente hétszer nyugodtan leüljön, tenyerét forró teáscsészével melegítse, és jókat "dumáljon" valakivel. Nem fogunk unatkozni. Elmesélem, mire jó egy könnycsepp, kell-e a nokedlinek biztonsági öv, mi a különbség a zongorázás és a mezőgazdasági munkálatok között. Kiderül majd, mikor haltam meg, ki az a híres olasz, akit úgy hívnak, Tiberio Tudatalatti és, hogy finom-e a káposzta vére. Együtt találgatjuk majd, mit érez egy sneci az Atlanti óceánban, mivel bízták meg az UFO-k a macskákat. Elárulom, hogy kell mákos gubára gondolni, mi van, ha az úszóversenyző egy laptopot visz magával, mikor eldördül a startpisztoly, és mi köze lehet az embernek egy üvegbohóchoz. Jól megleszünk.