"Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak. Falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul, vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen, ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség, pedig azonos a lélek harmóniájával. Marcus Aurelius Bevezetés három. Hol található a másik kettő? A szemétkosárban. Készült egy ezelőtt majd tíz évvel. Őz gidácska sete-suta. Meleggel, napsütéssel, BKV járatokkal, köszönettel és hálával Janikovszky Évának. (Ez most is messzemenően érvényes.) A szöveg egyes részeit különféle hasonlatokkal próbáltam meg- és itt-tartani. Már eleve kétes sikerrel. Majd negyedszázaddal ezelőtt tanácsolta Istvánnak a Professzor Asszony: Írjon bevezetéseket. Szöveg semmi, csak bevezetések egymásutánja megadott témákhoz. Most ezt gyakorlom megfordítva; azonos témához különb és különbféle bevezetőket eszkábálok. Az eredmény: egyik sem különb a másiknál. Pedig úgy szeretnék valami derekasat, huszárosat, huszárnésat, férfiasat, nőieset, szellemeset, kedveset, frappánsat és figyelemfelkeltőt, könyvet le nem tevőt idevarázsolni, ha már vettem a bátorságot és ötvennégy évesen úgy döntöttem megírom, amit csak én tudok elmondani. Miért most? Mert most jött el az ideje. Minek az ideje? Nem minek, hanem kinek. Nekem lassan LV. Első olvasóm elfogult. Második olvasóm megértő, tiszteletben tartja alkotói szabadságomat: Kicsit furcsa, de maradhat. Gyanús. Nagyon gyanús gondoltam magamban. Lefordítva; rossz, unalmas, nem megfelelő. Majd jött az ítészek legnagyobbika: Csak az elejét olvastam el. Aki vevő az ilyenekre, szeretni fogja, de a bevezetés: Borzalmas. Na ja, éreztem én. Nekem sem tetszett. De hátha jó lesz. (Langyos a sör, de nekünk így is jó.) Nem lett jó. Ne legyen jó. Kifelé. Nem kellesz! Keményen és határozottan repült az egész. Még hallottam egy február végén leszedett zuhanó félben lévő karácsonyfa zokogását, egy rosszul beállított kocsonya fortyogását, majd egy szelíd és kitűnő gyümölcskosár alig hallható tottyanását. Hősi halottak. Kérlelhetetlenségem vétlen áldozatai. De nem kegyelmeztem senkinek. Béke poraikra. Bocsássatok meg! Azért a mondat első felét ne hagyjuk csak úgy elszállni. Jegyezzük meg! Hátha Ön vevő rám. Én ezt árulom. Kérem, vegye el! Olvasson bele! Talán megszólal ez a kis huncut, kedvesen incselkedve: Kérlek, vigyél magaddal! Mondj igent! Majd meglátod, milyen jó társad leszek néhány este. Esetleg elkísérlek munkába, vagy hazaviszlek ahhoz, akit szeretsz, aki örömmel, szeretettel vár otthon. Ha befejeztél, cserélhettek, akár kölcsön is adhatsz valakinek. Ne félj, visszajövök. Nem hagylak cserben. Nem gondolsz azokra, akik egyedül vannak. Könnyű neked. Ha elolvasol, megtudod. Hogyne gondolnék azokra, akik... Tudom milyen. Elviszel? Tekints egy csokor virágnak. Színesnek és illatosnak. Ha jobban tetszik egy pohár vörösbornak. Ha édeset szereted, akkor változtasd meg ízlésedet és kóstolj meg engem, a szárazat! Nem dehogy, nem akarlak megváltoztatni. Inkább én változom. Olyan édes vagyok. Nem? Ha eddig még nem ismertél magadra, akkor már csak egy ötliteres üveg koviubi segíthet. Ha türelmesen olvasol, az is eljön. Ha édesszájú vagy, akkor tudok ajánlani magamból egy tepsi marcipáncsillagot. Ez már jó? Vagy inkább túrótortát szeretnél? Kérésed parancs. Mit kellene még tennem, hogy meggyőzzelek? Már semmit. Győztél. Nem mondod. Valóban édes vagy! Köszönöm, ez jól esett. Szeretem, ha szeretnek mondta LV és útjára indult. LV. Ez nem az írói álnevem, hanem egy szép római szám. Arabusul: 55. Ennyi lettem én. Meglepetés. Magam, magamnak. Van benne csecse és becse, ld. fent, valamint minden egyéb, ami egy jól megült születésnaphoz szükséges. Vissza- és tükörbenézés. Szembenézés azzal, akivel a legnehezebb és legkönnyebb; önmagammal." (részlet)
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
