A Móra 1950-től a rendszerváltásig az ország egyetlen gyermek- és ifjúsági irodalomra specializálódott kiadója volt. Az első évtizedekben megjelent klasszikusok még ma is megtalálhatók a gyerekszobák polcain. Olyan neves írók és illusztrátorok alkották az ikonikus köteteket, mint Móra Ferenc, Molnár Ferenc, Janikovszky Éva, Szabó Magda, Lázár Ervin, illetve Reich Károly, Réber László, Würtz Ádám vagy éppen K. Lukács Kató.

Móra örökzöldek 1.

A kiadó mára már 0–18 éves korig kínál mese- és verseskönyveket, regényeket, ismeretterjesztő könyveket, edukációs kiadványokat, amelyeket a szülők és a pedagógusok is szívesen használnak. A Móra Kiadói Csoport része a felnőtteknek szóló könyveket kínáló Trend Kiadó, valamint a Naphegy Kiadó is. Még rengeteget mesélhetnénk a kiadó történetéről, de beszéljenek helyettünk a könyvek!

Szabó Magda -
Abigél

 

Érdekel

Lázár Ervin -
A Négyszögletű
Kerek Erdő

 

Érdekel

Móra Ferenc -
Zengő ABC

 

Érdekel

Janikovszky Éva -
Te ezt még úgysem érted...

 

Érdekel

Teljes lista

Móra örökzöldek 2.

Biztosan mindenki ismeri Pöttyös Pannit, Vackort, a Vidám meséket vagy éppen Vukot. A Pál utcai fiúkat és Abigél történetét filmen és színházban is szeretjük nézni. Benedek Elek mesegyűjteményein nőttünk fel, és a Gőgös Gúnárból tanultunk betűzgetni. Álmainkban Tesz-Vesz város utcáin száguldozunk az almaautóban, együtt szánkózunk svakonddal, és tréfáljuk me a rókát Sicc-cel.

Szepes Mária -
Pöttyös Panni

 

Érdekel

Kormos István-
Vackor az első
bében

 

Érdekel

Vlagyimir Szutyejev -
Vidám mesék

 

Érdekel

Dargay Attila -
Vuk és Karak

 

Érdekel

Teljes lista

Amikor te kicsi voltál

A könyv szeretetére nevelés már a kisbaba születésétől elkezdődhet. A közös olvasás a babának biztonságérzet, érzelmi kötelék és az új tapasztalások által folytonos tanulás is. A Babageometria könyvek a kisbabák látásfejlődését támogatják olyan kiadványokkal, amelyekből már a kíváncsi babák kezébe való textilkönyvek is elérhetőek! A mondókázás és az ölbéli játék nemcsak remek időtöltés, hanem ringat, vigasztal, mosolyt varázsol a babák arcára, és segíti a kapcsolódást a felnőtt és a gyerek között. A Kerekítő sorozatban összegyűjtött rigmusok a beszédfejlődés és a mesehallgatás előszobái is. Az önállóan nézegethető lapozók, böngészők pedig az első saját olvasási élményt biztosítják a picik számára.

Babageometria

Nagy Diána -
Babageometria -
Egyenesek

 

Érdekel

Nagy Diána -
Babageometria -
Görbék

 

Érdekel

Nagy Diána -
Babageometria -
Színvilág

 

Érdekel

Nagy Diána -
Babageometria
Minták

 

Érdekel

Teljes lista

Kerekítő

J. Kovács Judit -
Kerekítő manó és
a hullócsillagok

 

Érdekel

J. Kovács Judit -
Kerekítő
Évkerék

 

Érdekel

J. Kovács Judit -
Kerekítő 1. -
Ölbeli játékok,
mondókák

 

Érdekel

J. Kovács Judit -
Kerekítő mondókás
babanapló

 

Érdekel

Teljes lista

Teljes lista

Böngészők, lapozók

Rotraut Susanne Berner -
Őszi böngésző

 

Érdekel

Rotraut Susanne Berner -
Nyári böngésző

 

Érdekel

Fekete István -
Csigabiga

 

Érdekel

Zdenek Miler -
Kukucskálás
a kisvakonddal

 

Érdekel

Teljes lista

Már óvodás vagyok!

A kis ovisok azokat a meséket szeretik a legjobban, amelyek mintha róluk szólnának. Marék Veronika úgy ért a gyerekek nyelvén, mint senki más. Laci kis piros oroszlánja bátorítja a félénk gyerekeket, Boribon, a játékmackó várja a játszótársait. Tamás Zsuzsa bájos nyuszicsaládjával, Kicsi Mimiékkel a családi és óvodai kalandok széles körét élhetitek át. Milyen különös, hogy egy nyuszinak is lehet háziállata! Olvassuk együtt el Mimi és Pöttöm, a kis katica kalandjait! És persze a klasszikus szerzők óvodai kalandjai is megtalálhatók kínálatunkban.

Janikovszky Éva -
Már óvodás
vagyok

 

Érdekel

Marék Veronika -
A csúnya kislány

 

Érdekel

Marék Veronika -
Boribon, a
játékmackó

 

Érdekel

Marék Veronika -
Laci és az
oroszlán

 

Érdekel

Teljes lista

Minden napra egy mese

Sokszor gondot okoz, hogy mi legyen az esti mese? A regényeket nehéz néhány fejezet után félbehagyni, a rövid kis mesékből pedig nagyon sok kell ahhoz, hogy álomba ringassa a gyerekeket. Egy mesegyűjteményben azonban könnyű megtalálni a legjobb esti mesét! Vannak mesék, amelyeken generációk nőttek fel, és ma is éppúgy szeretjük olvasni őket. Ilyenek a Vidám mesék vagy a Minden napra egy mese történetei is. De kortárs gyűjteményekből is lehet szemezgetni a rövidlátó zsiráf és barátai meséi igazán kacagtatók!

T. Aszódi Éva -
Minden napra
egy mese

 

Érdekel

A rövidlátó zsiráf
és a többiek

 

Érdekel

Kovács Ágnes -
Icinke-picinke

 

Érdekel

Anita Loughrey -
Erdei mesék
minden évszakra

 

Érdekel

Teljes lista

Több mint hetvenhét népmese

Egyszer volt, hol nem volt… élt egyszer Elek apó, aki járta a vidéket, és számos népmesét jegyzett fel. De nemcsak feljegyezte, hanem el is mesélte őket! Szerencsére a történetek „szájról szájra” való átadásának hagyománya ma újra reneszánszát éli; Zalka Csenge Virág éppúgy mesél, mint a régi nagy mesemondók. Ismerjünk meg elfeledett és újramesélt történeteket is a köteteiből! Boldizsár Ildikó tematikus gyűjteményeiben más népek mesevilágában is kalandozhatunk.

Benedek Elek -
Többsincs
királyfi

 

Érdekel

Benedek Elek -
A vitéz
szabólegény

 

Érdekel

Zalka Csenge Virág -
Nagyvárosi
épmesék

 

Érdekel

Zalka Csenge Virág -
A százegy ajtajú
palota

 

Érdekel

Már tudok olvasni!

Aki megtanul olvasni, az egy végtelen kaland részese lehet. A Már tudok olvasni sorozat kézen fogja a kezdő olvasót, lépésről lépésre kíséri el a szótagolt szavaktól az első önállóan elolvasott könyvig. Apró, de fontos megerősítésekkel, jutalmakkal is kiegészül minden kötet. A képes regények világa hívogatóvá teszi az olvasást, el lehet időzni az illusztrációk részleteivel is egy-egy szövegblokk között. Vidám kalandok, sok humor várja a kis könyvmolyokat ezekkel a kötetekkel!

Stiglincz Milán -
Kincskeresés
Nagymaroson

 

Érdekel

Majoros Nóra -
Éjjeli kalamajka

 

Érdekel

Nógrádi Gábor -
Legyél a tesóm!

 

Érdekel

Haász János -
Apa mobilja

 

Érdekel

Teljes lista

Teljes lista

Képes regények

Pacskovszky Zsolt -
Dodó

 

Érdekel

Harriet Muncaster -
Holdas Hanna
szülinapi bulit tart

 

Érdekel

Nyulász Péter -
Aranytolvaj
a pályán

 

Érdekel

Harriet Muncaster -
Holdas Hanna
esküvőre megy

 

Érdekel

Teljes lista

A Pál utcától a budai várig

Méghogy a könyvmolyok magányosak! Ki lenne egyedül olyan srácok társaságában, mint Boka, Nemecsek, Emil (a detektív) vagy Emil (Juharfalvi)? De ne feledjük a lányokat sem! Harisnyás Pippi, Ronja, Vitay Gina vagy Lufi is olyan barátok, akikkel kaland minden együtt töltött perc. Az igazi állatbarátok bejárhatják az erdőt-mezőt Vukkal, Lutrával és Fekete István történeteivel! És ha a klasszikus ifjúsági regények hőseit már jól megismertük, barátkozzunk össze a budai vár Vagányaival, vagy lessünkbe a cirkusz színfalai mögé Tittivel és Millával!

Molnár Ferenc -
A Pál
utcai fiúk

 

Érdekel

Erich Kästner -
Emil és
a detektívek

 

Érdekel

Szabó Magda -
Abigél

 

Érdekel

Astrid Lindgren -
Harisnyás Pippi

 

Érdekel

Teljes lista

Gőgös Gúnár és az örökmozgók

Mindenki másban ügyes, és másban van szüksége több gyakorlásra. A MóraEDU kiadványok mind az oktatásban, mind az otthoni tanulásban remekül használhatók. Az Ablak–zsiráf lexikon kötetei a mai gyerekek ismereteihez is igazodva számos témában segítenek eligazodni. A legmozgékonyabbak pedig örömmel hallgatják Balázs Ágnes örökmozgóknak írt játékos meséit, melyek mozgásos játékokhoz is lehetőséget biztosítanak. Köteteinkkel elkísérjük csemetédet az oviból a suli első évéig, és azon is túl.

Ablak -
Zsiráf

 

Érdekel

Balázs Ágnes -
A pösze nyuszi és
más történetek

 

Érdekel

Varga Katalin -
A csodagomb

 

Érdekel

Iskolára érlelő

 

Érdekel

Teljes lista

A gyerek, aki szeretné megismerni a világot

A gyerekek elképesztően kíváncsiak, és nincs az a felnőtt, aki minden kérdésükre tudná a választ! Ismeretterjesztő kiadványainkkal nemcsak tudást, hanem a felfedezés örömét és esztétikai élményt is nyújtunk. Fürkésszük ki a bolygó titkait, az elképesztő járműveket, járjuk be Budapestet és a Balatont Brúnóval! A kis álmodozókból egyszer csodálatos dolgokat létrehozó felnőttek lesznek – ismerjünk meg fantasztikus példaképeket a Naphegy életrajzi sorozatából!

Kis tudósok
nagy könyve -
Természet

 

Érdekel

A természet csodái -
Kérdések és válaszok...

 

Érdekel

Cristina Banfi -
Bolygónk
titkai

 

Érdekel

Matt Ralphs -
Közlekedés

 

Érdekel

Teljes lista

Brúnó-könyvek

Bartos Erika -
Brúnó bemutatja
Budapestet

 

Érdekel

Bartos Erika -
Budapesti
böngésző Brúnóval

 

Érdekel

Bartos Erika -
Duna - Brúnó
Budapesten 5.

 

Érdekel

Bartos Erika -
Balaton-Felvidék -
Brúnó a Balatonon 1.

 

Érdekel

Teljes lista

Naphegy életrajzi sorozat

Mészöly Ágnes
A fiú, akit
elvarázsolt a zene

 

Érdekel

Tarr Ferenc -
A lány, aki
kutató akart lenni

 

Érdekel

Kertész Edina -
A lány, aki olimpiát nyert

 

Érdekel

Boldizsár Ildikó -
A fiú, aki Varjúvárról álmodott

 

Érdekel

Teljes lista

Bóbita, bóbita olvas

Ritmus, zene, játék – a vers maga a varázslat! Közös nyelv is, hiszen gyermekirodalmunk klasszikusait éppúgy tanulják a mai gyerekek is, ahogyan mi régen. Mondjátok el együtt a Bóbitát, perdüljetek táncra a Cini-cini muzsikával, kalandozzatok A titkos úton! Tegyünk egy utazást az északi gyerekversek megkapóan őszinte világában, vagy dúdoljuk együtt Bródy János dalszövegeit A dal ugyanaz marad című kötetből!

Weöres Sándor -
Bóbita

 

Érdekel

T. Aszódi Éva -
Cini-cini muzsika

 

Érdekel

Nemes Nagy Ágnes -
A titkos út - Gyerek-
versek és mesék

 

Érdekel

Szólj, ha kell
egy barát

 

Érdekel

Teljes lista