Bereczky Albert

Két ítélet között I-II. - (időszerű próféciák)

evangéliumi megújulás munkaköz.  | 1940 körül  | MAGYAR nyelvű  | PAPIRKÖTES  |  320 oldal

Libri Antikvárium
Az Evangéliumi Megújulás Munkaközössége szellemi életünk megújhodását kívánja szolgálni, azáltal, hogy Istennek a nemzet, a társadalom, az egyház gyakorlati életére vonatkozó üzeneteit tudakozza. Mindenekelőtt azt szeretné meghirdetni, hogy Istennek mindezekre vonatkozólag van üzenete. Nem olyan magától értetődő dolog, hogy van. Több mint két emberöltőn keresztül éppen az egyház hivatalos tudósai igyekeztek a tudomány minden eszközével megrendíteni a Szentírás isteni tekintélyét; a nemzetiszocialista bálványkultusz is csak a hitetlen bibliakritika természetes gyermeke volt. A theologiai főiskolák máig sem szabadultak meg egészen azoktól az írástudóktól, akikre Isten panaszkodik: Aki kenyeremet ette, az emelte fel sarkát ellenem". Az egyház nem vette észre, hogy amikor doctorai vakmerően az Igére vetik kezüket, voltaképpen őalatta fűrészelik a fát. A theologiai szemináriumokból aztán a templomi szószékeken keresztül bejutott a köztudatba is a felszabadító felfedezés: a Biblia csak emberi mű, telve hibákkal, tévedésekkel, ellentmondásokkal!" Az eredmény az lett, hogy az egyház szavát nem tekintik többé isteni üzenetközvetítésnek a gyakorlati élet vonatkozásaiban. Maguk az egyháztagok, sőt egyházi vezetők sem Isten Igéje alapján foglaltak állást és döntöttek a közelmúlt idők világkérdéseiben, hanem az Igén kívül, sőt gyakran az Igével szemben álló befolyásoknak engedtek. A Szentírás így az ünnepi ájtatosság vagy ájtatoskodás kegytárgyává lett, holott Isten használati utasításnak szánta az ember gyakorlati élete számára. Élő Krisztus híjján a moralizáló vagy kultúrkeresztyénség nem tudta kötelezni a maga híveit sem, hát még a világot!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 22 cm
Kiadó evangéliumi megújulás munkaköz.
Kiadás éve1940 körül
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:320
BorítóPAPIRKÖTES
Árukód6310661 / 5309833

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power