Beke György

Atlantisz harangoz - A magyarság sorsa Erdélyben 1918-1992

szenci molnár társaság  | 1993  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  203 oldal

Libri Antikvárium
Beke György (1927) irodalmi riportokkal kezdte pályáját, ezekben szépirodalmi eszközökkel mutatta be a romániai magyar települések és szórványok életét. Egész könyvsorozatban dolgozta föl Erdély magyarlakta vidékeinek köznapi életét, riportsorozatokban számolt be a csángó-magyarok nehéz helyzetéről. Szépirodalmi munkássága riporteri tevékenységével párhuzamosan halad: a valóságirodalom híve, az irodalom nemzetiségi elkötelezettségét hirdeti.
Beke György az utóbbi három évben Budapestről, de állandó erdélyi fizikai és lelki jelenlétben ugyanezt a szociográfiai fölmérést folytatta szülőföldje néha-néha tragikusan alakuló mai valóságáról. Mostani kötetete a Magyar gondok Erdélyben szerves folytatása, új körülmények és új veszélyek közepette. Szerzőnk ezekre a buktatókra, a fortélyosabbá vált elnyomatásra szeretné felhívni a nemzet figyelmét. Erdélyi íróként, miként egyik nyilatkozatában mondotta: Mikor 1991-ben szülőföldem, a háromszéki Uzon népe megtisztelt azzal, hogy díszpolgárává választott, tehát a magáénak tart továbbra is, azt mondtam: Én úgy érzem magam, mint hajdanában Mikes Kelemen. Annyira szeretem már Budapestet, hogy el nem feledhetem Uzont. (Holnap 1993. március) Beke György könyve fejezetről fejezetre újabb és újabb izgalmakat tartogat a magyarságot újra tanuló olvasónak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 760 Ft

A termék megvásárlásával

76 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:12 x 21 cm
Kiadó szenci molnár társaság
Kiadás éve1993
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:203
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9638320036
Árukód6181035 / 5180627

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 760 Ft

A termék megvásárlásával

76 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára