Vágy-lombok

Két vers a Vágy-lombok című kötetből:

Isten nyomai

Szemembe száműzött
parázs-kép a
ragyogva arcodra
vetült mosoly;
-mélye katlan -
romolhatatlan,
én, a boldog-balga
akaratlan is akarva
hordozom,
ruhaként öltve magamra
s szívem,
mint valami Egész,
jeltelen lényeg
lobog-
Átjárja hajad búzasága,
terjengő szín-szólam
árva kavalkádja-
hullámzó hangod,
mint el nem sírt könny
felfoghatatlan-
fénylő alakod
örök-valótlan,
mint isten nyomai
a porban...


Gallértalan a hold

Alattunk
gallértalan a hold-
mély csillagmezején
fénytől csapzott
felhő-gőgét eladva
gunnyaszt most
az ég peremén
bársony-kék
álomba bódul
a pergő szálú rét,
föld karjára hajtva
millió virágfejét
aranymézről
sugdosó lehelet
simítja a pázsit
selymét
csak a
csönd-cserfes
cirregés
csörgedez
az éj falán,
zizegő nád
száz szálán
szunnyad
a madárdal
-szín s íz mállik szét-
mákonnyal
festve
a selyemlég
édes-nedves
kelméjét
s illékony
vággyal
hintve meg
a tó tükrének
felszínét
melyen
ott remeg,
mint feslett
bimbójú
műremek;
csónakunk.