Balás Béla

Túl a politikán - Történetek, gondolatok Betonba öntve

szent istván társulat  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  142 oldal

Libri Antikvárium
Friss, átütő, magával ragadó kötet, amely egy bölcs püspök összesűrűsödött élettapasztalatát tárja elénk. Stílusa tömör, a rövid, célratörő írások elgondolkoztatnak, meghökkentenek. Segítenek, hogy felismerjük önmagunkat és mélységeinket: szembesít, provokál, meghökkent és felold. Felemeli szemünket az örök távlatok fényébe.

Az egykori bajóti plébánosnak, a nagymarosi ifjúsági találkozó megálmodójának akit rendszeresen figyeltetett az állambiztonsági szolgálat , kaposvári püspökként teljesedett ki az élete. Aranymiséjét a kaposszentbenedeki templomban mutatta be, ahol így összegezte addigi papi és püspöki szolgálatát: Ez az ötven év azzal telt, hogy mindkét kezével védett az Úr. Egyikkel tartott, a másikkal pofozgatott. Két éve Zselickislakon él. Az ihletet adó csendben született meg e kötet, melyről egykori titkára, Rumszauer Miklós így vall: Beton atya sziporkázó szellem. Világító rakéta, amit fellőttek az égbe, és szellemi világossága a sötét háttérben bombaként robbant, majd ezer apró csillagként hull a Szó a lélektalajra. Nemcsak aktív főpapi szolgálata korában volt így, hanem emeritus püspökként is a szellem hasonló útját járja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:12 x 18 cm
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:142
BorítóKEMÉNYTÁBLA
ISBN9789632778891
Árukód6341226 / 5340398

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Susanna Clarke: PiranesiSusanna Clarke: Piranesi