Az ezerarcú én

Hány arcunk van? Hány személyiségünk? Hány énünk? Egy? Tíz? Száz? Számtalan? És egyáltalában: mi az, hogy "én"? Igaz-e az, hogy van "látható" és "rejtett" én? "Magán-" és "nyilvános" én? "Áttetsző" és "tükör-" én? "Minimális" és "marginális", "modern" és "posztmodern", "normatív" és "autonóm", "szimbolikus", "narratív" vagy akár "transzcendentális" én? Kiknek van igazuk? Azoknak, akik szerint az én az emberi lény legbelső, rendező központja, vagy azoknak, akik szerint az én egyáltalában nem is létezik? És igaz-e az, hogy az ember egyszerre két dráma főszereplője? Mindennapi életének "triviális" felszínén dolgozik, neveli gyerekeit, lót-fut, lakásra gyűjt, kertészkedik, teszi a dolgát. Ugyanakkor azonban, ezzel egy időben, a mindennapi teendők felszíne alatt építi személyiséget, keresi élete értelmét, küzd az idővel, az elmúlással, az emberlét úgynevezett végső kérdéseivel, anélkül, hogy feltétlenül tudatában volna e rejtett küzdelemnek. A könyv e két dráma kölcsönhatásának fényében vizsgálja az emberi "személyiséget. Az elemzés kerete nem az emberi-társadalmi lét általában, hanem az elmúlt évtizedekben kibontakozott "fogyasztói civilizáció", amelyben az önmagát építeni és kiteljesíteni igyekvő emberre új lehetőségek, feladatok és veszélyek várnak. Megtalálhatja és elvesztheti önmagát.