Anton Pavlovics Csehov

A fekete barát - Elbeszélések 1892-1903

OSIRIS KLASSZIKUSOK SOR.

osiris kiadó kft.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  850 oldal

Az Osiris Kiadó elindítja a száz éve elhunyt Csehov prózai műveinek eddigi legteljesebb magyar kiadását. A négy kötetre tervezett prózai írások első három darabja a szerző novelláit és elbeszéléseit, a negyedik pedig a kisregényeit tartalmazza. A kötetek tartalmának kialakításában a harminckötetes orosz kiadást vettük alapul. Az első kötet Csehov 1892 és 1903 között írott kisprózai műveit tartalmazza; olyan, a csehovi élet-műben megkerülhetetlen írások kerültek bele, mint A 6-os számú kór-terem, a Rotschild hegedűje, a Jonics, A tokba bújt ember, A kutyás hölgy, A menyasszony vagy éppen a címadó A fekete barát. A magyar nyelvű szövegek a korábbi Csehov-kiadások magyar fordításainak modernizált, átdolgozott változatai, illetve, ahol szükséges volt (mint például a Parasztok című elbeszélés magyarul eddig hiányzó két fejezete esetében), új fordítások készültek. A kötetet az egyes művek keletkezésére, megjelenésére és fogadtatására, az életművön belül betöltött szerepére vonatkozó, az olvasót a Csehov-filológiában pontosan eligazító jegyzetek zárják
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 351 Ft

A termék megvásárlásával

435 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó osiris kiadó kft.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:850
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1000 gr
Sorozat OSIRIS KLASSZIKUSOK SOR.
FordítóDevecseriné Guthi Erzsébet
FordítóGoretity József
FordítóLányi Sarolta
FordítóSzőllősy Klára
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9789633896617
Árukód2149605 / 1032588

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 351 Ft

A termék megvásárlásával

435 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Annie Zaleski: Taylor SwiftAnnie Zaleski: Taylor Swift