Abraham Verghese

Könnyek kapuja

athenaeum kiadó kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  624 oldal

Libri Antikvárium
1947-ben a fiatal és csodaszép apácát, az indiai Áldás nővért Afrikába küldik, hogy egy kórházban teljesítsen szolgálatot. A viharos hajóút alatt a végkimerülésig ápol egy angol sebészt, Stone doktort, majd elválnak útjaik. Néhány évvel később az etióp fővárosban lévő Nemhely nevű (elírás, egy hivatalnok rosszul jegyezte le a Menhely szót) parányi missziós kórházban találkoznak újra, és hét évig dolgoznak együtt. A zárkózott, érzelmei kifejezésére képtelen orvos egy sérülékeny pillanatában a műtősnővér karjaiban keres vigasztalást. Az apáca és dr. Stone rövid életű szerelmének következményei súlyosak: az egypetéjű ikerfiúk születése a fiatal nővér életét követeli, az orvos pedig elmenekül, magára hagyja az újszülötteket. A két fiú, Siva és Marion keveset tudnak szüleikről, édesapjuk soha többé nem jelentkezik, egy indiai orvos házaspár neveli fel őket nagy szeretetben. Fiatalságukat meghatározza az 50-es és 60-as évek etióp diktatúrája és a kórház, ahol nevelőszüleik dolgoznak, nem is csoda, hogy mindketten orvosok lesznek. Marion felnőtt fejjel, Amerikába való disszidálása után próbálja megismerni szüleik történetét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 175 Ft

A termék megvásárlásával

617 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:17 x 23 cm
Kiadó athenaeum kiadó kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:624
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
FordítóSzigethy-Mallász Rita
ISBN9789632932057
Árukód6340516 / 5339688

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 175 Ft

A termék megvásárlásával

617 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték