Menyegző a tengernél

Benali sorait oly mélygyökerű mikro-marokkói tudás járja át, hogy az csak eredeti lehet. Narrátorunk olykor megtorpan, fontolgatást tettet, és kiszól történetéből, hogyan is állíthatná elénk érzékletesen, mondjuk, hősei szülőföldjét - „meséljek... a falu zöld deltájáról, erről a piciny vaginácskáról"? -, és érthető az elbeszélői választás tétje, hiszen ide, a Kalácshegy tövébe, a már kihalt falu egykori családi otthonába rendelte magának a lakodalmát megrendezni az ingatag vőlegény, aki nem sejti, hogy ez a rítus mivé fajul majd. S egyébként is, elbeszélőnk vérbeli íróként visekedik, legalábbis - amennyire az eredmény felől meg tudjuk ítélni - írás közben mindvégig, ezt bizton állíthatjuk. A helyénvaló viselkedés bizonyítékát, a kitűnő könyvet ugyanis az olvasó épp a kezében tartja. Végezetül pedig szólnunk kell arról, ahogy a magyar átültetés a „valódi" élvezhetésének képzelt mezejébe vetíti - bízvást tanúsítva-sejtetve - az eredeti nyelvi erejét, leleményét és lehengerlő svungját, hisz a fordítói törekvés mind erre a váratlan ajándékra mutat, amit e regény most már nekünk is jelenthet. Závada Pál