A szétszórtság arénája - Négy égtáj magyar irodalmából

A nagy táblán, ami mellett egy ember gubbasztott, a Honey alá ez volt kiírva: MÉZ. Csikorgott a fék, és a kocsi vinnyogott a gyors visszatolatásban. Ott torpantak meg az ember előtt. Az asszony lehúzta az ablakot, és mint aki nem hisz a szemének, hangosan betűzte: M-É-Z! Az mondta az ember mégpedig eukaliptusz somogyiasan elhúzta az e-t , ízleljék csak meg! Szántódiék alvajárókként szálltak ki a kocsiból, de nem a mézet ízlelték, hanem az eléjük csöppent édes szót. Hát maga meg honnan kerül ide? kérdezte Szántódi. Honnan? Hát a nagyapám méheséből! Na, de ezt csak tréfásan mondom mindenkinek, mert tudják, nincs olyan hét, hogy valaki meg ne állna a méz szóra; ragadnak rá, mint a legyek. Ne vegyék rossznéven, de másként én alig jutnék magyar szóhoz. Na, üljenek már le erre a padkára, itt!