"A megnyesett fa kizöldül" - Portré dr. Lékai Lászlóról
közgazdasági és jogi könyvkiadó | 1984 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA | 62 oldal
A későbbi esztergomi érsek Lung László néven 1910. március 12-én született Zalalövőn, egy mélyen vallásos család első gyermekeként. Az elemi iskola elvégzését követően középfokú tanulmányait a nagykanizsai, majd miután hatodikos gimnazista korában jelentkezett a veszprémi egyházmegye szeminaristái közé a veszprémi piaristáknál folytatta. Lékai egy későbbi interjúban megemlíti, hogy a papi hivatás választásának elmélyülésében és öntudatosodásában nagy szerepet játszott Krizsala Ferenc hittanár egyénisége, aki épp ezekben az években kezdett tanítani Nagykanizsán. 1928-ban a tehetséges fiatalembert egyházi elöljárója Rómába küldte. Pappá szentelésére is az Örök Városban került sor 1934. október 28-án. A Gregoriana Egyetem növendékeként megszerzett teológiai doktorátusát követően 1936-ban hazatért egyházmegyéjébe. Rövid ideig káplán egy zalai faluban, majd hét éven keresztül a veszprémi hittudományi főiskola dogmatikatanára és szemináriumi prefektus. Időközben németes hangzású családi nevét Lékaira magyarosította.
A termék megvásárlásával
57 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 20 x 23 cm |
| Kiadó | közgazdasági és jogi könyvkiadó |
| Kiadás éve | 1984 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 62 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA |
| Illusztráció | Színes fotók |
| ISBN | 9633604486 |
| Árukód | 6228416 / 5227988 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
57 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes























