Zuhanó repülés

jaffa kiadó  | 2013  | papír / puha kötés  |  215 oldal

Libri Antikvárium
Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, körülöttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? A bosnyák asszony megragadta a karomat. Nem akarok meghalni - suttogta. Még én sem - mondtam neki, és mosolyt erőltettem az arcomra. - Úgy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek. Hátradőltem az ülésen, és nagy levegőt vettem. Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! Figyeltem a saját félelmemet, ahogy jött és ment, ha beszívtam és kifújtam a levegőt, úgy, ahogy a guru tanította. Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni. Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom. Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kergetőzni, nem kerestem misztikus kalandot.  Az utóbbi időben folyton úton voltam - pihenni akartam kicsit. A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem belőle. A repülőútra tartogattam az útikönyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a földgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek többé. Fogva tartja őket egy ismeretlen erő, amely szétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, összetör és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal erősebb lesz, mint amilyen előtte volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó jaffa kiadó
Kiadás éve2013
Oldalak száma:215
Súly300 gr
ISBN2399959201360
ÁrukódSL#2110751404
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára