Zsoltár az út végén

Vajon milyen zenére süllyedt el 1912. április 15-én a Titanic? Erre a látszólag érdektelen, ám ma már tekintélyes szakirodalommal rendelkező kérdésre építi fel regényét a mai norvég irodalom nagy nemzetközi sikert elért, kiemelkedő alkotója. A kutatók véleménye a mai napig nem egyezik meg abban a kérdésben, hogy a zenekar vajon egy zsoltárral vagy egy ragtime-számmal búcsúztatta-e az élettől saját megát és a szaknem 1500 utast. A Zsoltár az út végén a Titanic elsüllyedésének regényes és rendkívül izgalmas feldolgozása. A hajó elsüllyedése és az azt megelőző öt nap története valójában csak kerettörténet a hajózenészek sorsának elbeszéléséhez. Közismert tény az a drámai mozzanat, hogy a Titanci zenekara a legutolsó pillanatig játszott. Egyrészt azért, hogy a kapitány utasítására szerint eltereljék az utasok figyelmét, és ne törjön ki pánik, másrészt mert vakon bíztak a hajó állítólag tökéletes védelmi rendszerében. A zenészek sorsának ábrázolása regényes, de a hajó és a baleset leírása a szerző kutatásain, valóságos tényeken alapul. A zenészek élettörténete a katasztrófa szinte szükségszerű bekövetkezését sugallja. A szereplők sorsa megpecsételődött, mielőtt még a Titanic fedélzetére tették volna a lábukat. A zenekar nemzetközi összetétele a sokszínű európai kultúrára - és ennek süllyedés előtti pillanataira - történő utalásként is értelmezhető.