Zöldsapkások

i.p.c. könyvek kft.  | papír / puha kötés  |  355 oldal

Libri Antikvárium
1956 végén a politikai okokból szökve távozók, a nyugati világban szerencsét próbálni akarók tömegével együtt hagyja el Magyarországot az akkor 18 éves Magyar Ferenc és családja. Amerikába tartanak, ahol másoknál előnyösebb fogadtatásban van részük, hiszen a fiú apja összeesküvőként ült börtönben 1945 után, s a CIA számon tartja őt, mint beépített emberét. Az ifjú Magyar Ferenc az US Army önkéntes katonája lesz, később átkerül a katonai rendőrség kötelékébe, majd karrierje tovább ível: a hírhedt "zöldsapkás" különítmény katonájaként különleges kiképzésben részesül, hogy méltó tagja legyen annak az alakulatnak, mely a világ minden táján terrorakciókkal, puccsokkal, diverziókkal szól bele más országok politikai életébe. Szabó Miklós dokumentumokra épülő regénye nemcsak egy dél-amerikai inváziós kísérlet és egy vietnámi bevetés izgalmát kínálja az olvasónak, hanem egy szélsőségek közt lavírozó emberi sorsot is bemutat. Magyar Ferenc jóhiszemű, naiv fiúból előbb szakképzett, érzelmektől mentes zsoldossá, kémmé, majd gyilkossá "nevelődik", ám amikor saját hazája ellen akarnák bevetni, mindentől megundorodva váratlan döntésre szánja el magát...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 999 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó i.p.c. könyvek kft.
Oldalak száma:355
Súly200 gr
ISBN2399989634206
ÁrukódSL#2109523750
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 999 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar