Cseres Tibor

Vízaknai csaták I-II.

Történelmi Regény sorozat

sc editura kriterion srl  | 2026  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  900 oldal

A Vízaknai csaták Erdély kilencven esztendejét idézi fel egy kilencven évet megélő ember élettükrében. Ám a tükör nem hiteles szó, mert a hosszú emberöltő csaknem évszázados történeti, történelmi egész, csupa mozgás, csupa vívódás Erdély népei között, állandó reménykedés és örök reménytelenség a vak történelem viharzása közben. Az író nem tagadhatja, hogy a két-, sőt olykor háromfelé szakadó életből leginkább a magyar szívdobbanásokra, kiáltásra figyel, de megadja az érvelés, a megnyilatkozás lehetőségét az ellenfélnek is, felmutatva a mindenkori erdélyi román gondolkodás mögött a hasonló-különböző regáti, óromániai eszméket, eszméléseket, eszmesúrlódásokat is. De a kettéhasadó szív felemás lüktetésébe a szász, a monarchiahű elem szívütéseit is belehallja a megfogalmazó, a felső ügyelő elme, s hallania kell e háromféle dobbanást az olvasónak is, akiért mindez létre születik, visszaidéződik. Hegek, varasodó sebhelyek történeti emléke ez a tartomány? Nem! Erdély égő sebhely mind a magyar, mind a román nemzet testén, bár a fájdalmas lüktetésből ma nagyobb rész jut a magyar néptestnek. A Vízaknai csaták hőse, Hozsváth-Moldován György a maga fizikumán visel minden kettőzött gyötrelmet, s mindhalálig fejében, elméjében, tenyerén hordja a gyógyulás ajánlatát s lehetőségét - talán az egyetlen lehetőséget, amit a józan ész kínálhat. Cseres Tibor
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 9 000 Ft
Bevezető ár: 8 100 Ft

Előrendelhető


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Kiadó sc editura kriterion srl
Kiadás éve2026
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:900
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly500 gr
Sorozat Történelmi Regény
ISBN9789732613214
Árukód2803995 / 1237297

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 9 000 Ft
Bevezető ár: 8 100 Ft

Előrendelhető


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok