Zoknik a csilláron, életek hajszálon

E könyvben egyszerre van jelen a régmúlt, a közelmúlt és a jelen. Egyetlen oldalon, egyetlen lélegzetvételben. A három korszakban játszódó történések, az uszító hangok, a joggyakorlás és a hétköznapi beszéd hangja kísértetiesen megegyeznek. Emberi sorsok ismétlőjelek közé szorítva. A nagyapának, az apának és a fiúnak egyaránt kijár egy-egy háború, és e háborúk kínos, lassan lecsengő velejárói. Ez a könyv a vajdaságiakról szól, akik ott élnek/éltek, ahol változnak a diszpozíciók, ám a problémák maradnak. Ahol az izgatás gyakori vád, ahol a haszonélvezők mindig derék hazafiak. Ahol igen terjedelmes a kávéházi dalok jogi históriája. Ahol békeszakértők cigányprímásként argumentálnak. Ahol a papucsosok fel-felröppennek a nagy témák világába. Ahol oly gyakoriak az utcanév- és szoborcserék. Ahol nem veszélytelen az egyik, majd a másik nyelv használata... A könyv főhőse a nyelv, a higgadt, józan átgondolt beszéd. A hevületváltások világában a tiszta és pontos megfogalmazás a megmaradás feltétele. A könyv szól a nyelv, a szó rabjairól, akik a szabadságról szőttek álmokat. De amint Branko Miljković kérdezi: Hoće li sloboda umeti da peva, kao što su sužnji pevali o njoj? (Tud-e majd úgy dalolni a szabadság, ahogyan a rabok daloltak róla?) Vagy nem lenne tanácsosabb elhallgatni, letenni a tollat, kiradírozni a múltat? Várady Tibor könyve ennek az ellenkezőjére buzdít. DOMONKOS István