Wimbledoni jácint

Mészöly Miklós új novelláskötetének mindegyik darabja az író más és más arcát mutatja - a csak őrá jellemző stiláris szerkezeti sajátosságokkal. Egy-egy történetben egymástól távolra engedett szálak, látszólag véletlenül-váratlanul mégis erős intenzitással találkoznak; szereplői olykor árnyékba, félárnyékba húzódva, majd előrelépve viszik sorsukat, a novellák befejezése látszólag nyitott, laza - "a tanulságot", a megfejtést, a poént az olvasónak kell megtalálnia. Ami pedig tartalmukat illeti, ezúttal valamennyi erőteljesen cselekményes, izgalmas sztori, kordokumentum jelenünkről, jelenünk különböző stációiról, melyek a háborút megelőző évekkel veszik kezdetüket. A sűrű, koncentrált létezés apró rezdüléseihez tapadó szöveg meghatározó, lényeges tásadalmi konfliktusokra, problémákra épül. A nyolcvanas évek gyökerét vesztett, saját perspektivájára is alig kíváncsi, de nagyon sebezhető ifjúságának közérzete a tárgya a címadó történetnek; a háborús mészárlást követő évek zűrzavaros poklában játszódik a kötet talán legmegrázóbb, legmélyebb, dokumentumszerű írása A kitelepítő-osztagnál. Fókuszában két öreg sváb tragikus halála, de benne van az egész kor - s mindaz, amit a következő esztendők hoznak majd...