Visszaemlékezések

Öreg ember vagyok. Tautológia volna hozzátennem: és gyógyíthatatlan beteg. "Az én életprogramom nem volt lehetetlen. Igazsága olyan világos, hogy ma már, akik hadakoznak ellene, azok sem vitatják, legföljebb is csak a formáját, nem a tartalmát. És maximális program volt: >>Holnapra megforgatjuk az egész világot!<< Nincs többé kizsákmányolás. Ember az embernek többé nem eszköze, hanem egyenlő társa. Rangot az egyénnel csak a munkája ad, nem a hivatala. Hát még, hogy a születése vagy a birtoka! Közösen termeljük meg - ki-ki legjobb képessége szerint - az anyagi javakat, s elosztjuk egymás közt - egyelőre - a munkában szerzett érdemek szerint. De máris biztosítjuk kinek-kinek igénye szerint, korlátlanul, a szellemi javakat. Ily módon berendezkedvén, nincs többé lopás, csalás, megvesztegetés, nincs többé egymás rovására érvényesülés, intrika, bosszú. Minden hatalom mindannyiunké, tehát nincs többé hivatalok packázása, még kevésbé talpnyalás, megalázkodás, ellen-esetben pedig felsőbbség >>törlesztése<<, hiszen nincs is olyan, hogy >>felsőbbség<<. Tiszta erkölcsi világrend születik a szemünk láttára. Ősi abban az értelemben, hogy az embernyi ember óhajtása mindig errefelé mutatott. És merőben új, mert eddig - bármely vallásos vagy laikus etika szerint - csak utópia lehetett. Az Ember most lép ki a szükségszerűségek birodalmából - a szabadság napvilágára: felnőtté válik. Aki magasra száll, annál nagyobbat bukik, és a kudarca azért nem kisebb! Öreg vagyok, úgy kell körülnéznem ma már a világban nekem is, mint aki a halálra készül. Hogy mi volt, mi lett, mi valósult meg szándékából, mit hagy a fiaira. Komoly dolog ez, nem szappanbuborék-fúvás. A képes beszédnek nincs helye. Kegyetlen józanul és kegyetlenül igazságosan kell körülnézni.