Világcirkusz

Az író, új regényéről: 1956-ban öt lövést kaptam. Átestem a "halálélményen". Ehhez az egész lényemet és gondolkodásomat meghatározó élményhez húsz éven át nem akartam hozzányúlni. Néhány esztendeje az NSZK kormánya s egy amerikai nagyvállalat megrendezte a német expresszionista művészek kiállítását New Yorkban. Felkértek egy forgatókönyv megírására. A megnyitó előtti estén senki nem léphetett a múzeumba. A néptelen épületben fegyveres rendőrök őrizték a felbecsülhetetlen értékű műveket. Ketten jártuk a Gugenheim Múzeum csigavonalban emelkedő, megrendítő stációit: Amerigo Tot és én. Amerigo nemcsak a képekről, a festőkről is sokat mesélt, akik közül néhány a barátja volt. Emil Nolde, Kandinszkij s főként Ernst Ludwig Kirchner, aki szíven lőtte magát svájci műtermében. A cirkuszi lovarnő című kép előtt sokat időztünk. "Nézd - mutatott Amerigo a zaklatott, lázas ecsetvonásokra -, mindent remekül elkezd, és nem tudja befejezni! Ez pokoli! Ebbe tényleg bele lehet dögleni!" Ez a mondat mgérintett. Hasonlót éreztem én is, amikor az utca kövén hevertem. Elhatároztam, hogy megírom Kirchner halálának történetét.