Vihorláti szél fúj

Részlet a könyvből: 1916-ot írtak, június vége körül. Két esztendeje tartott már a háború, ámde e hónapnak vége körül mégis szívszorongva figyelt föl mindenki és belerázkódott. Mert egy Bruszilov nevű orosz tábornok két helyen is oly szörnyű erővel törte át északi frontunkat, hogy belereccsent az egész harcvonal. S az előrezúdult hihetetlen kozáktömegek élén egy Budiéni nevű lovasgenerális állott volna. Állítólag. Itthon nyomban sorozni kezdték azokat a fiatalembereket, akiknek azon a nyáron kellett betölteniök huszadik esztendejüket. Mély csönd tanyázott a Hallgató-molyva körül közeli és távoli vidéken, molyvának nevezvén az Ondava-menti olyan uradalmi majorságokat, melyek alacsony halmon emelkednek ki a Tót Lapályból, magának a halomnak ligetes legalább a fele, e ligetes széléből piroscserepes tiszttartói-lak néz el messzire s mintha maga felé hívogatná a messziről érkező vándorembereket. De most vándorutas sem mutatkozott semerről. Enyhe kis szél fujt a kassai hegyek irányából, ebben a zsongó szélben szüntelenül hajlongtak a vetések s menekültek Ungvármegye irányának. Olyan messzeségből, mely álomnak hatott csak, kéklő hegylánc szegte be köröskörül a szemhatárt, csupán délnek volt nyitott a táj, melynek legtávolabbi karimáján délibáb futkosott, egész alacsonyan.