Veritas Évkönyv 2020

magyar napló kiadó  | 2021  | kemény kötés  |  576 oldal

Libri Antikvárium
"A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár a sorban hetedik Évkönyvét tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A 2014 óta fennálló intézmény publikációs tevékenységének a mindenkori Évkönyv nem csupán a legszínesebb eleme, mely számot ad a - saját, illetve nagy örömünkre külsős munkatársakkal is kiegészült - szerzői gárda igen változatos érdeklődési köréről, de egyúttal alappillére annak a már jól bevált struktúrának, amely további oszlopaival (VERITAS könyvek és VERITAS füzetek) együtt mennyiségileg és minőségileg is beszédes bizonyságát adja az intézményben folyó tekintélyes szakmai munkának. Munkánk - legalábbis a mi megítélésünk szerint - a magyar történettudomány számára ugyanolyan fontos, mint a legtöbb kutatóhelyen zajló feltáró, elemző munka. Nem egy esetben előfordul, hogy a "konkurens" kutatóintézetek, kutatócsoportok úgy vélik, a másutt végzett munka nem olyan lényeges és érdekes. A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársai ezt nem így látják. A véleményüket vállalva e kötet írásaiban, illetve szakmai viták és beszélgetések során állást foglalnak a legkülönbözőbb kérdésekben, s alakítani kívánják a múltról alkotott igen tarka képet. Bízva abban, hogy Ön, Kedves Olvasó, értékeli azt a teljesítményt, amelyet munkatársaim felmutatnak és továbbra is velünk tart; ha másként nem is, mint a magyar múlt iránt érdeklődők egyike, akinek a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár ugyanolyan fontos, mint nekünk. "
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar napló kiadó
Kiadás éve2021
Oldalak száma:576
Súly1000 gr
ISBN2310023027006
ÁrukódSL#2112907492
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal