Vénasszonyok nyara

Az öreg James L. Page vadászpuskájával szétlövi a tévé képernyőjét, és hasábfával kergeti föl a szobájába nővérét, özvegy Sally Page Abbottot. A hadiállapot (egyikük fenn, másikuk lenn) három napig tart, utána a felek kibékülnek, majd jön a medve, katarTikus erejű revelációt hoz, cserébe fölnyalábol egy halom lépes mézet, és távozik. Miért kényszerül a nyolcvanesztendős Sally Page Abbott korához méltatlan sietséggel a menekülésre? Mert hisz az atomerőműben, a nagyüzemi agrártermelésben és a kollektív társadalmi felelősségben. És miben hisz öccse, az öreg James? A szakadatlan munkában, a Bibliában és az amerikai szabadságharc mitizált hőseiben. Gardner groteszk világot, mai ellentéteket ábrázol: az isten háta mögötti hegyi település megkövült paraszti életrendje már csak a burleszk szintjén tudja képviselni az óamerikai erényeket: a kitartást, a tenyeres-talpas becsületességet, a munkakedvet, a férfias keménységet; a faluról elszármazott, majd a nagyvilággal némiképp feltöltődve visszatérő nővér fejében a kisvárosi, kispolgári világképet újságfőcímek, tévékommentár-frázisok rögzítik s teszik felszínessé, ostobává. A két nagyon is amerikai tradíció és létforma összecsapásából csak tragikomikus gyűlölködés születhetik, hiszen a két öreg éppen olyan naiv és szánandó, mint amilyen idejétmúlt és tarthatatlan az álláspontjuk. A konfliktus azonban mégis drámai - a két öreg ugyanis integritását védi benne körömszakadtáig, amit a körülöttük felbukkanó "normális" emberek már rég elvesztettek. Szép, érzékeny, meleg emberséggel megírt történet a Vénasszonyok nyara, s ritkaság is: az ismeretlen falusi Amerikára nyit kilátást.