Vasmű

NYERSVASKEVERŐ Kolompolva-dudálva óránként érkeznek a nyersvasüstök a nagyolvasztó felől. A beöntődaru a szerelvény fölé áll, ember nagyságú horgaival egyenként leemeli a kocsikról az üstöt, pár métert kell csak vinnie a körkeverőhöz, és egy kisebb horog segítségével tartalmukat a dobba üríti. Szikraeső, vörös láng, füst és grafitpernye kavarog a két egymáshoz közelítő hőálló acélszáj körül. A keverő a pódiumból nyíló legelső teraszba van beleágyazva. Az alakja olyan, mint egy óriási automata mosógépben a fémdob, a tetején beöntőnyílással, zárófedéllel. Mintha sárral volna beverve, minden porcikáján vastagon megtelepszik a salak és a grafit. A nyersvaskeverőn két keverőolvasztár dolgozik. Ha rendben mennek a dolgok, egy is elég: természetes hát, hogy az üzemvezető innen küldjön át valakit takarítani, ha túlságosan szemet szúr, mondjuk, az átépítés miatt álló 2-es konverter lándzsaszintjén a hegyekbe gyűlt por. A keverőolvasztárok melegedője közvetlenül a dob mögött van. Tágas, barátságos helyiség, a radiátoron narancshéj szárad. A másik kellemes illat a kávéé: a nagydarab, széles és lapos arcú, csapzott üstökű keverőolvasztár nemcsak nyersvasat gyűjtöget, majd csapol le csőrös üstbe, hanem kávét is a kollégáknak, kis pohárba. 1951-ben született Győrben. Még hároméves sem volt, amikor a család Sztálinvárosba költözött: az anya hegesztőként ment nyugdíjba, az apa 56-ban disszidált, a fiúból martinász lett. Négy évvel ezelőtt, amikor a Martin leállt, őt is kiküldték egy két hónapos konvertertanfolyamra a Szovjetunióba, azóta itt van a keverőnél. Az alapfizetése 52 ezer forint bruttó. - Ha még egyszer felhívsz, apám, én kihívom a rendőrséget, az már kurva isten! - kiabál bele a telefonba. - Igen, ma még vagyok, aztán bort fejtek, disznót vágok, azt is csinálok, aztán szarok bele az egészbe. Képzeld el, az a gondom, hogy most húsz vagy harminc liter bort hozzak be. Na, szervusz! Van itt hűtőszekrény, asztal padokkal, öltözőszekrény, az egyik szekrény az oldalát mutatja az ajtó felé, nagy mellű pucér nő fotójával, alatta felirat: IGEN! EURÓPA KEDVENC SZEXMAGAZINJA. - Abban legalább három-négy tonna salak volt! - fordul vissza a vendége felé, aki nyersvasolvasztár, és a kohóból kísérte el az üstöket, "ma már senkiben nem lehet megbízni". - Tisztán lehetett látni: ami nem csillog, az már nem vas. - Ott kezdődik az egész, hogy az a mérleg nem jó! - vitatkozik fejhangon a grafitszín hajú kohódelegált. - Egy tonnával mindig kevesebbet mutat. - Honnan veszed, hogy nem jó? Egy tonna plusz-mínusz, ezt a főnökeitek is tudják! - Na de kérlek, hogy mindig mínusz, az mégiscsak túlzás! A keverőolvasztár legyint, és az ablakra hajol: innen a melegedőből lehet irányítani a körkeverő munkáját, akár be-, akár kiöntésről van szó. Karokat húzkod, a körkeverő megbillen, és már folyik is a nyersvas az előkészített csőrös üstbe. A nyersvasüstnek puttonyszerű formája van, a feneke gömbölyű, a csőrös üst alja azonban már lapos, hogy le lehessen tenni a földre, és van egy csőrszerű kiöntője. Mind a két üstfajta hőálló téglával van kibélelve. Ezeket a téglákat figyeli a csőrös üst töltése közben a keverőolvasztár: amikor rátelefonál a diszpécser, hogy hány tonna nyersvasat kér a következő adaghoz, ő már rutinból tudja, hogy a bemondott adat melyik téglasorig ér az üstben. A fröcsögő-bugyogó, napszínű olvadék lassan már a felülről hatodik téglasort nyalogatja: a keverőolvasztár visszabillenti a dobot, a kakukkolás elhallgat, jöhet a daru a teli csőrös üstért, viheti a konverter körtéjéhez. De előbb mintát kell venni belőle és megmérni a hőmérsékletet. Sikátorszerű rövid átjárókon át vezet az út a félemeleti mintavevő erkélyre. Az ember közben elhalad a keverő tátongó bugyra előtt: vasparavánok és sűrű, durva láncfüggöny mögött narancssárgán, gonoszan pislog ki salakszemhéjai alól a vas. Jobb meg sem állni, oda se nézni: elviselhetetlen a hőség. A mintavevő erkély a nullszint bakjain pihenő csőrös üst fölé magasodik. A nullszinten ezüst hó hull, betakar síneket, mindent, látszanak benne a lábnyomok, s ahol letapossák, csúszik, akár egy korcsolyapálya. Az erkély alatt grafitporba temetett régi, törött mintavevő kanalak fekszenek, mint ágyúgolyók és puskacsövek egy ódon várárokban, rongycsomók, lánckötegek, elszenesedett papírcsövek és elhagyott porvédő álarcok társaságában. A keverőolvasztár a búvárok szigonypuskájához hasonló hosszú készülékkel méri a hőmérsékletet és veszi a mintát, a nagy, nyeles kanalakat arra az esetre tartogatják, ha a szondák felmondanák a szolgálatot. A papírhüvelyű szondát ráhúzza a szigonypuskaszerű eszköz végére, belenyomja a csőrös üstbe, bugyogás, lángok, a falon felbúg a készülék, 1324, jelenik meg a kijelzőn, most jöhet a minta, azt egy másik típusú papírhüvellyel veszi, vízbe nyomja, homokba rázza, a minta egy kis kapszulából esik ki, szürke medál, csőpostával a laborba küldi. A csőrös üstben a szondázás után mintha rózsa nyílna, sziromalakban izzik, ragyog a nyersvas. A keverőolvasztár visszaindul, aztán megtorpan. A csillagszóróillatot valami fojtogató, lúgos szag nyomja el, és a szállingózó por ezüstös színe is feketébe fordul. - Krisztián, baszd meg, annyira ne porolj! - üvölt fel a szomszédos terasz fölötti magasba, ahonnan a fekete felhő gomolyog. A daruk búgnak, síneken kerekek csattognak, gázhevítő zúg, sűrített levegő sziszeg, a hangszóróból egy álmos fúvatásvezető-hang számokat sorol, és időnként, mintha a föld indulna, meglódul az egész csarnok. A keverőolvasztár megrázza a fejét, visszasiet a támaszpontjára. A melegedőben már várják a svédlándzsások. - Kávé? - tudakolják. - Húsz forint. - Holnap hozom. - Holnap már nem érdekel! A keverőolvasztár jószívű ember, megkönyörül a svédlándzsásokon: önt nekik a termoszból. - Karácsony szenteste ír viszkit fogok inni két darab jégkockával. Már eltettem félre. - Mit, a jégkockát? - csodálkoznak a svédlándzsások. A keverőolvasztár nem figyel rájuk. A sarokba telepített kezelőpultok előtt áll, karokat húzkod, a körkeverő láncokon lógó vasfedele megemelkedik, vörhenyes fényben úszik a környék: a beöntődaru újabb kohóüsttel közelít. - Na, mi van, már megint nem tudjátok bedugni a lukat? - mordul, de a kérdés inkább költői, mert a grafitszín hajú kohóolvasztár már nincs a helyiségben. A puttony formájú nyersvasüst megbillen, ömlik a vas. A darukosár alatt a mérlegkijelzőn a vörös számok mintha megbolondultak volna: az eddig csak a tizedesértékben ugrabugráló 160,4-ből csak az első számjegy marad mozdulatlan. - Kakukk, kakukk, kakukk - füttyög a számítógép. A keverőolvasztár kibámul a nyitott csarnokajtón: odakinn éppolyan szürke a tegnapi hó, mint idebent a grafitpor. - Hú, imádom a telet! - mondja a svédlándzsásoknak. - Nem kell kimenni a kertbe. A "kert" Előszálláson van, az anyós tukmálta rá a keverőolvasztárra, "jó lesz az, fiam!". Ő azonban inkább eljárna teremfocizni a haverokkal, s utána meginni egy korsó sört. Világéletében sportolt: kézilabdázott, futballozott megyei osztályú csapatokban. A tévében mindig megnézi a sportközvetítéseket. Sportkönyveket, klubzászlókat gyűjt, már egész falra való van belőlük. Jár még uszodába is, szaunába: valahol muszáj elfeledtetni magával a kertet. - Szőlő, oda menni kell! - Az egykori hátvéd és kapus mindig üvöltve beszél, hatalmas termetével eltakarja az ablakon túli tűzzuhatag látványát: ezt az embert valószínűleg ma se könnyű átjátszani a pályán. - Aztán mi lesz belőle? A sógor issza meg. Taxis szegény, sosincs fuvarja. Legalább a bor fogyjon, ha már a benzin nem. - Igazi kohász sört iszik, ez már igaz - bólogatnak a svédlándzsások, és lassan indulnának is vissza a helyükre, az öntőcsarnokba, ki-kitekintgetnek az ablakon, de az üveg itt szándékosan homályosítva van, nehogy a kezelőt elvakítsa az izzás. - Mondd csak, sokáig szórakozik még a fiú? - Menjetek csak nyugodtan, majd lebaszom, ha a nyakatokba suvaszt egy lapáttal - int nagylelkűen a keverőolvasztár, és leengedi a fedelet. - Nekem pont ekkora fiam van otthon, úgyhogy én napi két műszakban nevelek gyereket. Hebrencs mind a kettő, legszívesebben mást se csinálnának, mint a lányokat hajtanák. - Jó is az! - vigyorognak a svédlándzsások, és még elüldögélnek egy darabig: a keverő melegedője jó környéknek számít, lám, Pick szalámi címkéje van felragasztva a falra, aztán ott van az aktfotó, itt adnak a minőségre. Kicsivel odébb, fenn a konverter lándzsaszintjén összeszorított fogakkal lapátol a másik keverőolvasztár. Huszonegy éves, kerek fejű, rövid hajú, összenőtt szemöldökű, álmos tekintetű fiatalember. Porvédő álarcot és piszokzöld lángálló munkaruhát visel, s mint egy repperen, lóg rajta a nadrág. A szakmája vasolvasztár, de mert nem tetszett neki a kohó, a katonaság után ide kérte magát. Szabad idejében búvárkodik: szereti a víz alatti munka izgalmát, és még pénzt is keres vele. - Hullakeresés, rácstisztítás... Mindenki tehet egy szívességet! Öt-hat évig a sportbarát keverőolvasztár is búvárkodott. Kicsit sajnálja is, hogy a most érettségizett fia, aki egyébként szintén kohásznak készül, s végzi az ötödik évet a Bánki szakközépiskolában, csak népi táncos.