Vállunkon vízözönnel (Válogatott költemények, 1955-2002)

A történelem és az emberi sorsok alakulása többnyire elválaszthatatlanok egymástól. Az 1956-os forradalomban való részvétele nélkül Máté Imrét ma valószínűleg neves nyelvészként tisztelhetnénk, igaz, a magyar irodalom szegényebb lenne egy a hazai földben mélyen gyökerező, ám európai horizontú, eredeti hangú, karakteres költészettel. Olyannal, melyben a közel fél évszázada elszakított szülőföld és egy ősi, avar család szellemi öröksége egyesül hosszú évtizedek emigrációs tapasztalataival és a költőt ért sokszínű hatásrendszerrel. Máté Imre - német és magyar nyelvű - versesköteteit eddig többnyire csak a külföldi olvasók ismerhették, és csodálhatták meg könyveinek tematikus gazdagságát, hangjának sokszínűségét, nyelvhasználatának eredetiségét, fedezhették fel soraiban az emberként, alkotóként, magyarként történt ,,meglopottságának" nyomasztó tudatát, fojtogató érzését. Rég eljött hát az ideje annak, hogy ez a számkivetve is emberségét és magyarság át megőrzött költő ,,visszalopja" magát azok szívébe, lelkébe, akiket sosem feledett, kiknek józanságát, paraszti bölcsességét mindig megőrizte, kiknek nyelvét - még annak dunántúli ritmikáját is - mindig magas színvonalon művelte, és akiknek jó vagy rossz sorsában -bensőleg legalábbis - mindig osztozott. Parázsló szerelmes versekkel, társadalmi problémaérzékenységgel, töprengéssel és önvizsgálatra késztetéssel, nemritkán még humorral is megajándékozó költészetével most végre hazaérkezett. Oda, ahonnan az ötvenes években elindult, ahonnan egy ,,rozsdásodó ősz" után távozni kényszerült, ám ahová valójában mindig is tartozott.