Vallató

Kautzky Norbert új, harmadik verseskötete szerves és színvonalas folytatása az előzőeknek, s ugyanakkor megújulás, igényes és következetes továbblépés költői pályáján. Hangvétele markáns, erőteljes és összetéveszthetetlenül egyéni. Ellentéteket összeszikráztató versei az első pillantásra kétségkívül nehezen megközelíthetőeknek tetszenek, valójában azonban feszesek és tömörek, metaforikusak és szokatlanul gazdag képzettársításokat ébresztenek, s így fokozott figyelmet igényelnek. Ugyanakkor könnyen megállapítható, hogy tematikailag Kautzky jórészt továbbra is ugyanazok a kérdéskörök foglalkoztatják, mint eddig, a mai ember erkölcsi tartásával, etikai tisztaságával, egyéni és társadalmi felelősségével, feladatvállalásával és hűségével kapcsolatos problémák. Ám a művek most valamiképp mégis érettebbek, mélyebbek, emberibbek és érzékletesebbek. Enigmatikusnak látszó, lelkiállapotokat, létélményeket, példázatokat és sejtelmeket rögzítő, elvont alkotásait is személyes emlékek és közvetlen élmények, a szülőföldjéhez, a pesti külvároshoz, egyéb "otthonaihoz", a futballpályához, a játékhoz, a családjához, közvetlen környezetéhez és munkájához, az üzemi pszichológiához fűződő szenvedélyes kapcsolatának mozzanatai erezik át. Költészetének elmélyülését jelzi az idő múlásával párhuzamosan fölerősödő emberi részvéte, valamint az, hogy új verseiben egyre megrendültebben vall az öregedés gondjairól, a fenyegető pusztulással bátran, önáltatás nélkül szembenéző férfi önkínzó kétségeiről és reményeiről.