Vadak között

Az űrhajó szinte a semmiből bukkant elő. Órák óta rezdületlen, de éles fénypont volt a fogadóállomás radarernyőjén, mégis, most mintha hirtelen tűnt volna fel a fekete, végtelen háttér előtt. Testté vált, szabályos alakú, ormótlanul hatalmas fémtömeggé. Szinte hihetetlen volt, hogy emberek irányítják, hogy belsejében utasokat és árukat hozott olyan irdatlan messzeségből. Ez a jármű hosszú hónapokon át száguldott a jéghideg űrben, elkerülte a meteoráramokat, burkolatába ezer és ezer mikrometeorit csapódott, legénysége szüntelenül őrködött, figyelt, majdnem-mindentudó gépek segítették - és most itt van. Lassan pályára állt a bolygó körül. Rádióhullámok hol indulatos, hol szenvtelen szavakat továbbítottak antennától antennáig. A hajó képernyőin kékeszölden izzott fel a csodálatos látvány, amit két éve egyikük sem tapasztalt: a Föld. Ez a fogadóállomás kizárólag a távolsági űrhajók kikötésére szolgált. Ritkán állt meg itt személyszállító űrhajó. A nagy távolságokra az a kevés ember csaknem mindig teherhajót vett igénybe, ezek a behemót gépezetek gyakran elvittek néhány utast is. Ezen az állomáson a teherdokkokban rakták át az érceket, szívatták tartályokba a gázokat. Az utasokat innen a Földre kicsi, nem túl kényelmes űrkompok szállították. Az út sohasem tartott tovább harminc percnél.