Úton a teljesség felé

Aki visszatekint az elmúlt két évtized teológiai könyvjegyzékeire, könnyen megállapíthatja az érdeklődés változásait. Az ötvenes évek végétől és főleg a zsinat idején a modern filozófiával és a természettudományokkal való szembesítés volt a fő téma. Azután az egyház belső reformja került előtérbe. Megkezdődött a széles körű mítosztalanítás, új lendületet kapott a szentírásmagyarázat és a dogmák történeti keretben való értelmezése, illetve ökumenikus szempontok szerint való mérlegelése. A túlkapásoktól eltekintve, mindez sokat használt a teológiának. De közben az is kiderült, hogy az elméleti viták igazában kevés hívőt érdekelnek, s az egyház kormányzati és szociológiai struktúráinak modernizálása sem az a varázsszer, amely a hitet észrevehetően elmélyítené, vagy az egyéni vallási kérdésekre kielégítő választ adna. Ugyanakkor tapasztaljuk azt is, hogy az életformákhoz kötött vallási hagyomány sokfelé megszűnt, ezért az új környezetben élő, a technika és a természettudomány adataiban gondolkodó embernek a hit tételei és a szimbolikával telített szertartások nem nyújtanak igazi élményt. Ezek az előzményei annak, hogy az utóbbi években a meditáció, a vallásos elmélkedés egyre nagyobb teret kap a teológiai irodalomban. Az igehirdetésnek olyan formája ez, amely a Szentírás alapján meg akarja eleveníteni azt az üdvtörténeti helyzetet, amelyben Isten kitárult az ember felé, hogy hittel, reménnyel és szeretettel töltse el. Az itt összegyűjtött konferenciabeszédek és -előadások ebbe a műfajba tartoznak.