Tűzkeresztség

Az Eben-Emael erődöt se lebombázni, se megkerülni, se kiéheztetni nem lehetett. Tervezői mindenre gondoltak. A majd egy négyzetkilométer alapterületű komplexum föld alatti tereiben jól kézett belga katonák százai dolgoztak, váltották egymást a föld fölé emelkedő bunkerekben, megfigyelő- és lőállásokban. Tudták, hogy amikor elérkezik a harc ideje, megvédik az erődöt, s az erőd megvédi hazájukat. Az Eben erőd a megbízhatóság és a hadmérnöki munka mintapéldája volt. Semlegesítésére minden számítás szerint legalább egy hónapot kell szánjon bármilyen hadsereg. Amikor a II. Világháborúban a német csapatok lecsaptak Hollandiára s Belgiumra, az Eben-Emael által őrzött utak és hidak jelentették a támadó páncélos ékek számára a siker kulcsát. Azok a hidak, amelyek aláaknázva várták, hogy megjelenjen az ellenség, azok az utak, amelyeket az Eben erőd bármikor megsemmisítő tűzzel áraszthatott el. A német hadvezetés mintha elfeledkezett volna arról, hogy milyen fontos ez az erődítés. Mintha valahogy félvállról kezelte volna a dolgot. A három híd felrobbantásának megakadályozására, a majd kétezer fő által védett erőd megsemmisítésére mindössze egy ejtőernyős századot küldtek. T. A. Tyler regénye percnyi pontossággal követi a történelmi eseményeket, mutatja be a csapatok mozgását, tevékenységét. Egy rég feledésbe merült erőd, s az erődöt vívó és védő katonák egy napja elevenedik meg e könyv lapjain.