Toltkaraván

"Három emlékezés-szál szövődik itt együvé: a kétezres évek elején Mohácstól a Vaskapuig megtett kenus vízitúra naplója, az elbeszélő tanyai dédnagynénjével, Rózsi nénivel, valamint a pesti dekoratőriskola tanáregyéniségével, Karcsi bácsival kapcsolatos emlékmozzanatok. Visszatérés az ifjú- és gyermekkorba - készülődés az öregedésre, végső soron az elmúlásra. "Be kell valljam, hogy ez a három szál... végül nem fut ki sehová, és azt is be kell valljam, hogy nem is érnek össze, hacsak nem bennem, hacsak nem én magam vagyok az, akiben egyesülnek. Ott tartok, mint amikor a kosárfonó a demizson fonásánál eljut az üveg nyakáig, a vesszők még szerteállnak az ég felé, össze kell fonni őket, hogy végül kész legyen az egész. Lehet, hogy mindössze csak arról van itt szó, hogy vannak emberek és vannak helyek, akikhez, amikhez akkor is fordulhatunk, ha már nincsenek. Persze nem mindent csinálnánk úgy, mint ők, és ez jól is van így, de mégis jó, hogy ők eszünkbe juthatnak bizonyos helyzetekben, hogy vajon mégis most ők mit csinálnának. Ez segít. És az is, hogy látni némely öregeken azt a bölcsességet - amit a folyóparton is érezni -, hogy már tudják: valójában mennyire nincs is szükségünk semmire, talán csak egymásra. És van, hogy egymásra se.""