Tertullianus

Tertullianus összes művei I-II.

szent istván társulat  | 2025  | kemény kötés  |  2120 oldal

Libri Antikvárium
A Kr. u. 2. és 3. század fordulóján élt karthágói Quintus Septimius Florens Tertullianus a latin ajkú ókori kereszténység első nagy hatású szerzője. Hatalmas és sokrétű életművéből, amelynek jelentős része elveszett, harmincegy, különféle műfajú írás maradt ránk. A sokak által a Nyugat első teológusának tartott szerző írásai nemcsak azért fontosak, mert bennük fogalmazódnak meg először azok a teológiai, erkölcsi vagy éppen egyházfegyelmi tanítások és gondolatok, amelyek a későbbi századok keresztény szerzőit is foglalkoztatták, hanem azért is, mert azon túl, hogy bepillantást engednek azoknak az eszmei és teológiai vitáknak a világába, amelyek ezt a társadalmi, etnikai és vallási tekintetben is sokszínű kort jellemezték, tanúskodnak arról a keresztény hit iránti elkötelezettségről és szenvedélyről is, amely szerzőjük tollát vezette. Tertullianus ugyanis kérlelhetetlen ellenfél: egyforma határozottsággal lép fel a pogányokkal és az eretnekekkel szemben, és ugyanilyen makacs következetességgel igyekszik lemetszeni a korabeli keresztények egyéni és közösségi életének, valamint vallási gyakorlatának vadhajtásait. E jeles ókori keresztény szerző összes fennmaradt művei most először jelennek meg együtt magyar fordításban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 28 490 Ft

A termék megvásárlásával

2 849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2025
Oldalak száma:2120
Súly100 gr
ISBN2310017196541
ÁrukódSL#2113035939
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 28 490 Ft

A termék megvásárlásával

2 849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal