B. Besskó Jenő

Tanítók zsebnaptára az 1897-es évre. Saját naplószerű bejegyzéseivel a teljes évre. + Sablónosa c. elbeszélések kötete.

ism  | papír / puha kötés

Libri Antikvárium
"Besskó Jenő író, főiskolai tanár. 1878. február 6-án született Zsámbékon, Pest megyében. Atyját korán elvesztette édesanyja Pestre költözött vele. Középiskolai tanulmányait a Kegyesrendi főgimnáziumban végezte (1887-88, 1894-95). Mint gimnazistában érlelődött meg benne a gondolat, hogy ő is tanár, nevelő lesz. Beiratkozott a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem mennyiségtani és fizikai szakjára 1895-96, 1899-1900). Ezekkel a tudományokkal foglalkozott behatóan, de sohasem feledkezett meg a művészeti és szépirodalmi tanulmányokról. Minden téren kiváló volt, amit számos tudományos cikke és értekezése mellett költői és népirodalmi munkássága is bizonyít. A főiskolai tanulmányok befejezése és a tanári diploma elnyerése után a gyakorló főgimnáziumban működött és vezető tanárának munkatársa lett. 1903-ban a V. K. M. helyettes, majd csakhamar rendes tanárrá nevezte ki Szolnokra, majd Aradra. Tanári munkássága feltűnést keltett s így 1907-ben Budapestre került az V. ker. áll. főreáliskolához, majd csakhamar a II. ker. kir. egyet. kat. főgimnáziumhoz. 1910-ben az Angolkisasszonyok budapesti főnöknője meghívta a már akkor hírneves tanárt és nevelőt a Rend által fenntartott polg. isk. tanítónőképzőbe a polgári iskolai tanítónőképző fizika tanárának." (Angolkisasszonyok értesítője).
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel.
Kiadó ism
Súly600 gr
ISBN2310014428935
ÁrukódSL#2112347179
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza