Sztárok és sztorik

"Hihetetlen, mennyi minden történt életemben, mígnem eljutottam ennek a könyvnek a megjelenéséig. Úgy negyven éve filmezni kezdtem tizenéves hévvel. Családunk barátja, Szalóky Sándor festőművész - rövid alkotásaimat megtekintve - javasolta, hogy fényképezőgépet használjak inkább álló képek megörökítésére. Csobánkának nem maradt egyetlen száraz ága sem, amely apám Zorkij típusú gépének objektívével ne szemezett volna. Aztán egy nagy váltással jött a sport. A mozgás, a lendület kezdett érdekelni, s vele együtt az emberek. Pályázgattam kiállításokra, esetenként nemzetköziekre is. S jött a csoda: '78-ban értesítettek Spanyolországból, hogy az Európai Sportfotószalon harmadik díját Klampár Tiborról készült fotóm okán át kellene vennem. Természetesen utazásról szó sem lehetett, de nagyon gyorsan az akkori Képes Sport fotósnagyságai között találtam magam. Több lap következett, a végállomást a Pajtás jelentette. Ekkor már írtam is cikkeket elsősorban zenészekről, a SZTÁROKRÓL! Megismertem pályájukat, életüket, nehézségeiket, örömeiket, s ha szorosnak nem is nevezhető, barátságok alakultak a legtöbb esetben. Abban az időben hihetetlen mennyiségű koncerten voltam hivatalból is, de szórakozásnak is tekintettem az eseményeket. Ezeket a kapcsolatokat később televíziós műsorok gyártásánál kamatoztattam. Több könnyűzenei műsort készíthettem éveken keresztül, de leginkább a Sztárbarangoló című produkciót szerettem, hiszen ez arról szólt, hogy egy-egy "kedvencemet" elvittem szép vidéki városaink egyikébe, és ebből készült egy harmincperces film. Minden ilyen kirándulás külön-külön varázslat volt. Kiemelni senkit nem szeretnék, de van olyan művész, akivel hét várost látogattunk meg. A fotózás akkor valahogy kimaradt az életemből. El is felejtettem, hogy azzal kezdtem pályafutásom a médiában. Ma is "verem a fejem a falba" a megismételhetetlen, csodás pillanatok elszalasztásáért. Cserháti Zsuzsa, Gregor József egész napot szánt rám életéből. A filmek elkészültek, gyönyörűek, nem nekem, hanem az igazi sztáregyéniségeknek köszönhetően. Aztán eljött az a pillanat, amikor az egyik kirándulás alkalmával a kamera mellett már fényképezőgép is lógott az oldalamon. Mivel ezek a filmek úgy készültek, hogy egyedül dolgoztam és csak az adott művész volt jelen, az egésznek volt egyfajta intimitása. A sétákon, beszélgetéseken az emberek jobban "megnyíltak", a reakciók őszintébbek voltak, mint egy nagy stábbal körülvett produkció esetében. Remélem, ez látszik a fotókon. Természetesen az utóbbi időben tudatosan jártam koncertekre fényképezőgépem társaságában. Ezeket az élményeket igyekeztem megosztani mindazokkal, akik kezükbe veszik könyvemet. Köszönettel tartozom azoknak a művészeknek, akik elmondták nekem kedves történetüket és engedték, hogy fotózzam őket." (Koncz Dezső)