Szilágyi és Káldy (Eötvös Károly Munkái 17.)

1841-ben született s 1901-ben halt meg. 1901. évi julius hó 30-án este hét-nyolcz órakor még élt s a nagymelegben eltikkadva hálószobájába visszavonult s 31-én reggel holtan találták szobájában. Engem is rögtön értesitettek haláláról. Akkor az >>Egyetértés<< politikai napilap vezetője s mondhatni, tulajdonosa voltam s nyomban elkezdtem e művem megirását. S folytattam naponként, tizenkét czikkben, mely az emlitett lap hasábjain jelent meg. Művem tehát gyorsan készült s azért nem is rendszeres mű. Nem is akartam, hogy az legyen. Nálunk valósággal ugy van, hogy a tudományos módszerben készült rendszeres életrajzok nem a nagyközönség olvasmányai. Csak a szakközönség talál azokban élvezetet. Én azonban a legmélyebb és legtartalmasabb eszméket is oly módon szeretem napvilágra állitani, hogy azok a nagyközönség lelkéhez találjanak utat. A legjobb alkalom erre, ha ez eszmék fejtegetését nagy alakok, korférfiak, kiváló egyéniségek életéhez és halálához kapcsolhatom. Igy cselekszem e műben is. Bizonyára lesznek, a kik megirják rendszeres életrajzát. Kiváló szónok volt, egyetemi tanár, miniszter, parlament elnöke, a törvényhozásban gyakran nagy cselekvő. Ily férfiut művelt nemzet el nem feled, irodalma nem hagy emlitetlen. Akárki lesz s akármikor akad életirója, följegyzéseimet, melyeket e művem tartalmaz, nem mellőzheti. Különösen oly életirója, a ki őt személyesen nem ismerhette.