Szemüveg a porban

"Nekem is szembe kellett néznem azzal a kihívással, hogy az a nép, amely történelmével és kultúrájával ölelt magához és Európához apáim nemzedékein át, amelyből nyelvem és öntudatom vétetett, amelynek szolgálatára eszmélésem óta életemet tettem, most íme, kivet magából, vagy tűri legalábbis, hogy kivessenek. Úgy éreztem magam, mintha a bőrömtől fosztottak volna meg... Állítólag van egy másik, eddig nem ismert közösség, amelyhez családi hagyományaim csak a gyöngülő kegyelet - de nem az erős hit - vékony és laza szálaival kötöznek... Egy nép, amelynek nincs beszélt nyelve, földrajzi határa, de történelme és kultúrája éppúgy kitörölhetetlen része az emberiség fogalmának, mint bármely más, ember és nép megszenvedte történelem, még ha előttem ismeretlen és tőlem idegen is... De van-e jogom idegennek vallani a kollektív veszedelem idején? Választhatok-e egyáltalán?..." Gyertyán Ervin regényének egyik ifjú hőse gondolkodik ezeken a kérdéseken a második világháború szörnyű éveiben. Társai - a zsidógimnázium tanulói, akikről a könyv szól - valamennyien hasonló kérdésekkel viaskodnak. Az íróhős szerencsés találkozása a marxizmussal és a munkásmozgalommal lehetővé teszi számára, hogy a zsidóság problémájára általánosabb társadalmi megoldást fogadjon el, hogy az új, egyenlőségen alapuló, eljövendő társadalmat származása szempontjából is egyedüli lehetőségnek lássa. Társa, a szörnyűséges lengyelországi deportálásból szinte véletlenül megmenekült Manheimer Imre azonban belebetegszik élményeibe. Az ő alakjában Gyertyán Ervin annak az öngyilkos magatartásnak állít emléket, amelynek képviselői - nem minden ok nélkül - a kultúra, a humanizmus, egyáltalán az ember mint magasrendű morális és intellektuális lény teljes és visszavonhatatlan pusztulását látták a fasizmusban, s ebből a pokolból már csak a halál jelentett megváltást nekik.