Székelyek - Magyar írók novellái

"A szegénységet is mindig olyan megszégyenítő méltósággal viselték, mint egy bujdosó nagyúr. Zimankós, zivataros életük arany káprázatban olvad fel. Az erdélyi magyarságnak két parádés, ünneplő gyermeke van: a székely s a kalotaszegi. Mind a kettőnek hitvány a földje. De hősies gavallériával a sovány földről magukra fordítják az ember tekintetét: engem nézz, mondják, ne a kopár körösvölgyi s kősziklás kárpáti hazámat. A székely a szellemével, a kalotaszegi a szivárványlátó szemével napkeleti udvartartást bűvöl az utas köré. Akinek nincs mit veszteni földi javakban, nagylelkűen tékozolja a lelke s a szelleme kincsét s megvigasztalja a szomorú gazdagokat. Mert maga nem szorul vigaszra. Feküdj le egy hideg, erdélyi domboldalra s álmodj a két művésztestvérről: a francia s az olasz népről. Itt vannak melletted. A kalotaszegi Erdély olasza, a képzőművész nép. A székely Erdély franciája, a mesemondó. Az egyik úgy él a szőttesei, korsói s faragásai közt, mint a szegény, olasz a márványpalotákban, a másik keveset ad magára, puritán a külseje, mint a franciának, csak a szelleme fénylik. Aki szegény, ajándékozza meg az egész világot, minthogy úgyse hagyhat semmit a fiaira. Erre tanít a két parádés nép: a kalotaszegi rózsa s a székely liliom, a tatár hercegkisasszony s a herceg testőre." Cs. Szabó László