Szabadesés rádió

agave könyvek  | 2009  | papír / puha kötés  |  310 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Részlet a könyvből: "Walter Cheeseman szerint az volt az alapvető probléma a világgal, hogy rajta kívül senki sem rendelkezett nagystílű elképzelésekkel. Tizenkét éves kora óta tanulmányozta a tudomány és a technika világát, és mindig is tudta, hogy az emberiség még az ő élete során ellátogat más bolygókra. Most pedig, hogy már mindenféle bizalmas anyag a rendelkezésére állt, biztos volt benne, hogy az emberiség még az ő élete során csillagközi utazásokra indul. A technológia fénysebességgel fejlődött, a faja azonban társadalmi értelemben csak dagonyázott. Pitiáner háborúk és politikai civódások akadályozták az emberiséget abban, hogy nagyra törjön. Walter úgy érezte, az ő kötelessége ezen változtatni. A világ feletti hatalomátvétel tervét már nem bitek tárolták, mert elég hamar világossá vált Cheeseman számára, hogy felesleges bármit is rögzíteni. A változások túl nagy sebességgel zajlottak, úgyhogy az egész terv Walter fejében foglalt helyet." Vissza FÜLSZÖVEG FÁJLCSERE, VILÁGVÉGE ÉS ROCK'N'ROLL! A Földet egy Waltor Cheeseman névre hallgató, hatalomőrült szociopata számítógépzseni milliárdos akarja megkaparintani, a bolygó sorsa pedig nem kevésbé izgalmas alakok kezében van. Aqualung, a páratlan technikusi képességekkel is megáldott, rejtélyes exrocker talán a formálódó ellenállás kulcsfigurája lehet, de az is elképzelhető, hogy mindössze egy mesterséges - intelligencia bábja. A Cheeseman egykori beosztottjának és nem mellesleg esküdt-ellenségének-számító Quin Taber pedig talán az egyetlen ember, aki képes lehet kezelni a világhálót uraló BitRagadozót. Az élet nem nevezhető éppen unalmasnak: a Föld az Egyesítés mozgalmának hívei és a hevesen ellenálló nacionalisták közötti összecsapásoktól hangos, miközben a Hold kolonistái sárbolygótól való elszakadáson dolgoznak. Matthew Jarpe bemutatkozó poszt-cyberpunk regényében a rock and roll is önálló szereplővé lép elő, így az eredeti ötletektől és fura-figuráktól hemzsegő könyv - hangerejét a fékezhetetlen riffek és dobszólók is segítenek maximumra csavarni
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos
Kiadó agave könyvek
Kiadás éve2009
Oldalak száma:310
Súly300 gr
ISBN2399987587962
ÁrukódSL#2110162008
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély