Misz Írisz

Stendhal angyalai

peregrinus  | 2025  | kemény kötés  |  349 oldal

Libri Antikvárium
Misz Írisz 1951-ben született Makláron. 1976-ban orvostudományi egyetemet végzett, majd szakorvosi és közgazdász képesítést szerzett. Orvos-közgazdász. A Magyar Orvos Írók és Képzőművészek Körének (MOÍKK) tagja; 2019-től elnöke. Zsenge gyermekkorától ír elbeszéléseket, novellákat. Két regénye jelent meg. A Stendhal angyalai a szerző 2017-ben megjelent első regénye, melynek második kiadását veheti kézbe az olvasó. Az élő múzeum-városban, Firenzében játszódó történet egy orvos-kutatócsoport tíz mozgalmas napjáról szól, ami a szakmai kihívásokon túl, a múlt mélyre ásott titkainak felszínre kerülésével, alapjaiban forgatja ki sarkából a szereplők életét. Az izgalmas, fordulatos regényben bőven van szó az orvostudomány jelenkori nyugtalanító kérdéseiről, a gyors technikai fejlődés veszélyeket hordozó dilemmáiról és a helyszín, Firenze sűrű művészeti légköréről, mely sokakat, így valaha Stendhalt is megérintette. Irrealisztikusan ellentmondásos, gyorsan változó világunk mindennapossá szervült terrorizmusa és horrorizmusa közepette; a gyökereit, identitását vesztett Öreg Európában, az emberi élet értékeiről: családról, szerelemről, barátságról szóló történet, korrajz és a remény könyve. Remény, a bölcsességre talán még képes, tisztafejű, nemes lelkű alkotó emberben, aki ideákat és értékrendet őrizgetve igyekszik túlélni a zavaros jelent és minden körülmények között hű maradni őseihez és önmagához. Márai Sándor mondja: "Mindig azt hittem, külön szekta ők, a kék szeműek. Mintha szövetkeztek volna valamire. Mintha megegyeztek volna, a barna, fekete, zöld és szürke szeműek között, hogy nem nyugosznak bele a világi iszonyatba, ők nem. Mindig úgy gondoltam reájuk, mint a tengerszemekre. Mintha, bámészan s önfeledten, túlságosan sokáig bámultak volna a nyári égre. Mintha megesküdtek volna valamire, holtomiglan, holtodiglan. Utcán, embertömegben úgy nyíltak felém, mintha az aszfaltból nefelejcs nőtt volna." "Minden kék szemű ember 'rokona' egymásnak; közös az ősük. Alig 7-8 százalékát teszik ki a Föld lakosságának. Ritka ajándék a kék szem!" Misz Írisz
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó peregrinus
Kiadás éve2025
Oldalak száma:349
Súly560 gr
ISBN2310019207795
ÁrukódSL#2113004187
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal