Sors, nyiss nekem tért...

Petőfi Sándor (1823-1849) Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit! Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e Nemes láng, amely ugy hevit. Láng van szivemben, égbül-eredt láng, Fölforraló minden csepp vért; Minden szív-ütésem egy imádság A világ boldogságaért. Oh vajha nemcsak üres beszéddel, De tettel mondhatnám el ezt! Legyen bár tettemért a díj egy Uj Golgotán egy új kereszt! Meghalni az emberiség javáért! Mily boldog, milyen szép halál! Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet Minden kéjmámorainál. Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg, Ily szentül!... s én elkészitem Saját kezemmel azon keresztfát, Amelyre fölfeszíttetem.