Se csillaga, se holdja

Ladányi Mihály, akit néhány évvel ezelőtt még fiatal költőként emlegettek, betöltötte negyvenedik évét. Mi fér bele egy mai alkotó életének négy évtizedébe? Ladányi igyekezett szélesre tolni a falakat. Falusi gyerekként kezdte, iparos-paraszti család sarjaként. Nyugtalan középiskolai évei után (Kisújszállás, Nagykőrös, Székesfehérvár) bölcsészhallgató Pesten, majd néhány évig újságíró. Egyetemista korában közli első verseit a Csillag és az Új Hang, 1956 után a Tűztánc antológia költői gárdájához csatlakozik. Karrierje sajátosan alakul. Versei nehezen vagy egyáltalán nem simulnak bele az idillre vágyó világba. 1961-től vidéki hányattatások következnek, amelyek során Ladányi sokszor az élet aljára szorul. Innen küldi légszomjas kiáltásait egy képzelt jövő felé, a rudolftelepi kocsma bádogpultjára könyökölve "beszéli meg" az életet sorstársaival: "E kantinban valami furcsa módon elönt a sors iránt a hála, hogy nem lehettem finom, elegáns és egzatált bajnoka a szavaknak, hogy a világ izzadt ölébe esve vérző ujjakkal kell ma is kiásnom énekeimet az érdes kövekből." "A világ izzadt ölében" éli át a társadalom "minden másként van" karintys helyzeteit, s eközben alakul ki az a groteszk, csúfondáros, de a hétköznapok iránt megrendült hang, amely mind ez ideig Ladányi lírájának legismertebb vonása. E könyv a költő tizedik kötete, s egyúttal egy művészi pálya két évtizedének gazdag leltára. Talán minden eddiginél árnyaltabb, kontrasztikusabb világot revelál ez a gyűjtemény - azáltal, hogy a lépésről lépésre követhető, mélyülő-finomodó pályaképet láttatja. Ahogy a kezdeti romantikus-nosztalgikus érzelmiségtől - sok bozóton át - eljutott a költő az izgalmas pálya fontos állomásához. A villoni tréfakedv, hetykeség találkozik itt a József Attila-i analízis igényeivel. Érdes indulatisága sohasem merevedett meg; humorérzéke s nyelvi leleményessége sokszor átsegítette az esetleges buktatókon, s hovatovább egy valóságosan létező, nem lebecsülendő társadalmi aggodalmat fejezett ki a "konszolidált" körülmények között. Nem elégítette ki a magány, a szerelem sem mindig, "újakra készülő" természetét. Illúziórombolása ma már teljesen egyértelmű. A néha kegyeletsértőnek tűnő gesztusai mögött is elemi tisztaságra, emberségre vágyó, bizalomkereső nyugtalanság rejlik. S Ladányi Mihály önmagával szemben sem hízelgő vagy elnéző. Épp ez a kíméletlen-őszinte szigor, önismereti igény biztosítja mondandóinak hitelét - s egyszersmind eredetiségét is.