A műfordítást készítette, válogatta és szerkesztette, az előszót, a bevezetést valamint a jegyzeteket írta: Berecz András
lektor: Agyagási Klára, rajzok: Bicskei Zoltán
a mi sörünkről - részletek:
Már régóta nem csak ,,boros nép" vagyunk, sőt a hiedelemmel ellentétben ,,eredetileg" sem, mégis a seritalt nálunk némaság övezi. A magyar hagyomány a sör közelében feltűnően elhallgat. A sörről alig dalol, nem mesél, köszöntő szavakat mellé nem használ, nem ünnepli. Torkunk hűséges hozzá, szívünk jó ideje elfordult tőle, pocakunk várja, a nyelvünk félreáll előle. Pedig egészen biztos, hogy amit ittunk, arról daloltunk, és meséltünk is valamikor. Táltosaink is ihatták, a szellemeknek is kínáltuk. Az ilyesmit nehéz szó nélkül hagyni. Még bújdosó Mikes Kelemen is Erdély határán, hogy haza gondolt volt, a zágoni sert emlegette mint jó, otthoni ízt! Szívére a honvágy, nyelvére a székely ser drága emléke egyszerre futott:
,,Elég a', hogy ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meg látom, mert az erdélyi Havasok mellett menyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza[1] Viziből."
A honfoglalás előtt, és azután is sörkedvelő magyar nép emlékét, költészetét saját söréről egyre jobban eltakarta a házi sernevelést[2] tiltó számos középkori rendelkezés, meg a bor. Amaz, mint Erdélyt a Havasok, emez, mint gazdáját a köpeny. Az idehaza is német típusú ipari sörgyártás és a világosi (vagy aradi) ,,koccantás" pedig kicsi híján a nyomokat is eltüntette. És habár Erdélyben, Moldvában még ma is készítenek régi fajta mézes, olykor cukros házi sört, alig maradt róla más emlékünk, mint néhány, a bolgár-törökben is meglévő szó és a bolgár-törökével rokon szó: sör, komló, ill. árpa, rozs.
a (bolgár-török) csuvasok söréről:
A csuvas népköltészetnek már ,,első, sajátos megnyilvánulásá"-ból[3] is kiolvasható, hogy sör nélkül nem lenne élet az élet. Ez az esküszöveg egy 985-ben megírt orosz krónikában maradt fenn. Benne a csuvasok volgai bolgár elődei az oroszokkal kötött békét erősítik meg:
,,Ha a béke tartós nem lészen, olvadjanak meg minden kövek, süllyedjen alá minden komló!"
,,Kőből vár, komlóból sör lesz. Egyik testet, másik lelket véd. Ahogy nélkülük nehéz az élet, úgy mostantól béke nélkül is az legyen!" Többek közt és körülbelül ez lehet a jelentése.
A csuvas nép szertartásosan tisztelte a söréhez elengedhetetlenül szükséges komlót. ,,Eskütételkor e növénynek tettek fogadalmat, Komló-istenük is volt."[4] A levélre tekeredő komló varázserejű képe egy ráolvasó imádságban az elhidegült házasok összemelengetését szolgálta még a közelmúltban is (Komló szára csavarodik)[5], dalaikban a komló ma is a menyasszony (Kerti komló), a rokonság, az összetartozás és összetartás jele (Nem mennék én). Érthető hát, miért jó a csuvasoknak, ha új, saját címerükön ott látják a komlót.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
