Gálvölgyi Judit

Rodolfo

rózsavölgyi és társa  | 2011  | cérnafűzött, keménytáblás  |  182 oldal

Libri Antikvárium
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, Budapest, abban egy utca - Nagy Fuvaros -, és az utcában lakott egy kisfiú szoba-konyhás lakásban a testvéreivel meg a szüleivel. Egy szép napon aztán ez a kisfiú találkozott egy kínai gyöngyárussal - mert akkor még ilyenek is voltak Budapesten -, akitől megtanult egy bűvészmutatványt. Másnap ezt mutatta be a barátainak a Mátyás téren, amikor egy arra sétáló elegáns úr felfigyelt az ügyes kis kezekre. Ezt az urat Odry Zuárdnak hívták, "kegyelmes úr"-nak szólították, amúgy amatőr bűvész volt, és a híres színész, Odry Árpád bátyja. Ő kezdte el tanítani a kisfiút a bűvészet alapfogásaira, és ő indította el azon a pályán, amelyen már felnőtt fejjel és Rodolfo néven világhírű lett. Fellépett Londonban, Lausanne-ban, Párizsban és Berlinben. Hívták Amerikába, éljen ott, és kápráztassa el trükkjeivel az ottani embereket. De ő maradt. Nem tudott volna máshol élni, csak itt, Budapesten. Ide kötötte a Nagy Fuvaros utca, az Andrássy út, az Operett és a Művész presszó, a Kálmán utca, a Fővárosi Nagycirkusz, a Mátyás tér, a 70-es troli, egyszóval minden, ami neki Budapestet jelentette. Itt élt, és még ma is itt él velünk a varázslóvá lett kisfiú - RODOLFO. - (Gálvölgyi János, színművész)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 992 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos
Foltos lapélek, ázási folt egy-két lapon.
Kiadó rózsavölgyi és társa
Kiadás éve2011
Oldalak száma:182
Súly410 gr
ISBN2310024853086
ÁrukódSL#2113311386
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 992 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Felpörget, szórakoztat és megnevettetFelpörget, szórakoztat és megnevettet