Repülési kézikönyv

l'harmattan kiadó  | 2007  | papír / puha kötés  |  176 oldal

Libri Antikvárium
Dunajcsik Mátyás szándékosan távolságteremtő címet adott kötetének, amelyet - meglehetősen váratlan szerkesztési ötlettel - egy olyan írás indít, amelyben az írás befejezésének egy lehetséges módozatáról van szó. Ilyen nyitás után az olvasó gyanakodni kezd, és persze joggal: a kötet irodalmi tükörlabirintusba vezeti, szinte észrevétlenül. Versemlékezetünk a szeretett és ismert szövegek mellett tele van beazonosíthatatlanul kísértő töredékekkel, dallamokkal, ő pedig kifejezetten örömét leli benne, hogy felvillant egy-egy ilyen részletet. Újraír, újrafordít, csupa átélt áthallás. Elmosolyodunk, és azt gondoljuk igen, Kosztolányi, igen, Esterházy, aztán meg azt, hogy mégse, és máris rossz irányba fordultunk. És akkor újabb szobák nyílnak, a költő pedig kívülről nézi bolyongásunkat, verset kever prózával, aztán egy nagyigényű fordítást rak elénk, vagyis ide-oda terelget bennünket. Kinek jutna eszébe újrafordítani a Részeg hajó című verset? Neki. Aztán a tenger után egyszer csak Jónás Nóránál vagyunk, egy fülledt levegőjű szobában, nézegetjük a könyvek gerincét, és már nem is akarunk kijönni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 790 Ft

A termék megvásárlásával

479 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - könyvtári
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2007
Oldalak száma:176
Súly230 gr
ISBN2310005693564
ÁrukódSL#2110720163
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 790 Ft

A termék megvásárlásával

479 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély