Trencsényi László

Portrék és útirajzok

fapadoskönyv kiadó  | 2013  | puhatáblás, ragasztókötött  |  424 oldal

Libri Antikvárium
A kiadóval egyetértésben először ebben a kötetben azok a publicisztikai írások jelennek meg, melyek az én elbeszéléseimnek, történeteimnek alapjául szolgáltak. Emlékek emberekről, nevelőkről, alkotókról, szerzőkről. Találkozásokról. Történelmi elődökről, akiknek emlékét annak idején szívesen idéztem, kortársakról, akiktől sokat tanultam, s fontosnak tartottam munka közben, jeles évfordulójuk alkalmából, elvesztésük idején, hogy elmondjam: mit is jelentenek szerintem a nevelésügy számára, mit is jelentenek számomra. Nem teljes ez a szubjektív pedagógiai ki kicsoda, de sok szempontból mégiscsak megrajzol egy korképet, a XX. század második felében eszmélő, a nevelés ügye iránt elkötelezett pedagógusértelmiségi hivatkozás- és kapcsolatrendszerét. Aztán emlékek sorakoznak meghatározó külföldi tanulmányutakról, tanúsítványok az európai, a világ nevelésügyi szakembereinek gondolkodásmódjával való találkozások élményeiről. E körben még nagyobb a szubjektivitás. Mennyi véletlenen múlott, hogy hová juthattam el! S mégis úgy vélem: ez a tabló is jellemez valamit.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
A hátsó borító szélei enyhén kopottasak.
Kiadó fapadoskönyv kiadó
Kiadás éve2013
Oldalak száma:424
Súly402 gr
ISBN2310016741858
ÁrukódSL#2112674085
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Matt Dinniman: Dungeon Crawler Carl - A kazamata hőseMatt Dinniman: Dungeon Crawler Carl - A kazamata hőse